(M)ars poetica?!

KÖLTŐ VAGYOK
– érdekel a költészet maga.

SZÉP VOLNA
– ha égre kelne az éji folyó csillaga.

AZ IDŐ LASSAN ELSZIVÁROG
– hadd lógjak a mesék tején.

SZÉP A FORRÁS
– fürdök benne. Nyugalom kell és remegés: kecsesen okos csevegés.

HÖRPINTSEK V A L Ó D I VILÁGOT?
– Habozok… Az ég kell a tetején.

MÁS KÖLTŐK?
– Gondom lesz ezekkel… Ha nem is szeszekkel, koholttal se… de képekkel mímelek.

TÚLLÉPEK? AZ ÉRTELEMIG?
– Hová tovább? (Ja, az eget a tetején említettem már.)

SZABAD ÉSSZEL ADOM OCSMÁNY MÓDON A SZOLGA OSTOBÁT?!
– A mindenséggel mérnek e mai kocsmán?!

SZOLGÁLOK? (LEGALÁBB SZISZEGVE…)
– Az aljas hatalmak nyomorítanak meg…

AZ ALKU BOLDOGTALANNÁ TESZ
MINDENKI MEGGYALÁZ?
KINYITOM MÉG A PÖRÖS SZÁMAT?
– Kinek-kiknek tehetek panaszt… (Minek…)

RÁM TEKINT PÁRTFOGÓN E SZÁZAD?

PÁRT FOGÓN GONDOL RÁM SZÁNTVÁN A PARASZT…
Engem sejdít a munkás teste… (Merev.) Mit vár a mozitól a suhanc? könyvet még mutatóba se…

TÁBOROKBA GYŰLTEK A BITANGOK
– Verseim rendjét üldözik (?) olvassák (???) értik (???) kedvelik (?!)

FÖLINDULNAK? CSAK A TESTVÉRI TANKOK…
– Szertedübögik, ami rím.

(ÉN IS MONDOM:) MÉG NEM NAGY AZ EMBER
– De képzeli… Be…
A világ fura ura(i)…
(Én nem ilyennek képzeltem a rendet.)
– Hol van már attól, hogy „szertelen…” (??!)

MINT ÁLLATOT TERELNI ÉRTIK…
– Ehet, ihat, öl(el)het, alhat… Vad, nem ember… (Mocskolja egymást szegyig.)

EZ ÉLES, TISZTA SZÜRKÜLET VALÓ NEKEM… NEKED…
Világosodik lassacskán…

A REND ARRA VALÓ, HOGY NE LEGYEN A GYEREK
(Hiába…)
Ne legyen szabad, ami jó!
Jó. Szóval: oktasd.
De játszani is engedd!

FORGOLÓDNAK
A TŐKÉS BIRODALMAK…
– Egész népemet fogják…
– Fogom? (Csak alapfokon?)

LÉGY OSTOBA?
Légy fegyelmezett? Fényt! amelytől világlik agyunk (hisz egymás nélkül sötétben…)! Levegőt! (A tátott tőke ránk lehel…) Ki tiltja meg?!

KI VAGYUNK (F)OSZTVA…
Megvan helyzetünk. Tehetünk a szabály ellenében? Megjelölnek… Már hány milliárd párosult magány? Elissza nedveink a láz… A nemzetekből nedves jogokat…? facsar a szellem és a…?!
Aki tudás akar lenni…
(a hőség pokoli…)