Sántikálók

Ahogyan hallom, ismét díjat kapott Jancsó Miklós filmrendező és Konrád György író-jövőbelátó. A magyar cenzúra napjának szervezőbizottsága e két emelkedett embert tüntette ki – megosztva – a Sánta Kutya-díjjal. Amint az a magyarázatból kitetszik, Jancsó és Konrád urak az egészséges magyar ifjúságnak az életből való kikapcsolása érdekében kifejtett lelkes kábítószeres hittérítő munkájukért lettek jutalmazva.
Ugyancsak Sánta Kutya-díjat szerzett Mester Ákos HVG-főszerkesztő is, amiért örökké ápolja a francia–magyar barátságot, nemrégiben például Jacques Chirac államfővel nem készített exkluzív interjút és ez jót tett a magyarságnak. Csak így tovább, Ákos, egyem a szívedet!
Amint az ebből is kitetszik, nemzetünk körül van árkolva, itt egy Jancsó, ott egy Konrád, emitt meg maga jó Ákos, a meleghangú mindenható, ő tartja a mennyoszlopot. Ölelnek mindnyájunkat. Nagy kérdés: miben sántikálnak?
Nekem Jancsó Miklós munkásságában a nagy áthallások tetszettek a leginkább, mikor is a bőgatyás, befolyásolt betyárok átlovagoltak egy-egy mezítelen nőn, aki meg – rendezői utasításra – idétlenül visongott, miáltal művészivé vált tér és idő, mi meg egymás pulzusát kezdtük el tapogatni. Szép volt, Miklós bácsi! Csak a celluloidszalagért kár…
Konrád György markáns egyéniség, helyből homokosnak nézi a közösséget, csók-csumi-csázik mindnyájunkat, majd enyhe droggal kínál és buján belekacsint a recehártyánkba…
Ákos maga a tar igazság. A reformkommunizmus frontembere. Markáns és idejétmúlt. Konrád Gyurival karöltve jól mutatnának a manézsban. Két kőkorszaki szaki.
Miklós bácsit hagyjuk, ne bántsuk. Ő a nemzet művésze. A sánta kutyák legsántábbika. Balra biceg.