Több ezer, a második világháború után politikai okból a Szovjetunióba hurcolt emberre emlékeztek szombaton Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn. Az életben maradtak első csoportja ötven éve érkezett vissza Magyarországra. A koncepciós perekben csaknem harmincötezer embert ítéltek el és vittek a szovjet kényszermunkatáborokba. A rabok nagy többsége életét vesztette az embertelen körülmények között – mondta Menczer Gusztáv, a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének elnöke.
A pécsi zsidóság 59 évvel ezelőtti deportálására emlékeztek a baranyai megyeszékhelyen tegnap. A holokauszt olyan korban következett be, amikor az ember megfeledkezett a Szentírásról, különösen a Ne ölj! parancsolatról – mondta Schönberger András pécsi főrabbi az egykori gettó főépülete előtt. A zsidóság nem azért emlékezik a holokausztra, hogy vádaskodjon, számon kérjen, lelkiismeret-furdalást keltsen, hanem azért, hogy felhívja a figyelmet a békesség, az emberség és a tolerancia szükségességére – hangsúlyozta a főrabbi.
Pécsről 1944. július 4-én négyezer zsidót hurcoltak el, közülük mindössze kétszázan tértek haza. „A holokauszt, hiába vonatkozott csak ránk, zsidókra, az ember és az emberiség egyetemes tette és szégyene volt” – erről Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója beszélt Budapesten magyar zsidó mártírok emlékművénél rendezett megemlékezésen. A rendezvény zárásaként a hagyományok szerint hat gyertyát gyújtottak a mártírok emlékfája előtt. Jelen volt Judith Varnai Shorer, Izrael magyarországi nagykövete és Kiss Péter kancelláriaminiszter.
Szombathelyen is megemlékeztek a holokauszt helyi áldozatairól a városi zsinagógában, ahol Frőlich Róbert főrabbi mondott beszédet.
Az elmúlt hetekben több településen emlékeztek meg azokról a főként vidéki zsidókról, akiket 1944 kora nyarán deportáltak a megsemmisítőtáborokba.
„A nemzeti összetartozás tettekben mutatkozik meg” – Kárpátalján is segít a Fidelitas Angyalszárny















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!