Nem állt még a közvélemény elé a kormány azzal a döntéssel, amelyet július elején már meghoztak: eszerint jövő hónaptól tíz százalékkal emelkednek a postai szolgáltatások tarifái. Tomecskó Tamács, a posta szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta értesülésünket. Úgy tudjuk, a tárgyalásokon az Informatikai és Hírközlési Minisztérium nem támogatta a posta tíz százalékot meghaladó tarifaemelési javaslatát, ám a legalább kilencszázalékos emeléshez a tárca is ragaszkodott.
A lapunknak nyilatkozó szakértők szerint az emelés mintegy felkészülésként értelmezhető, mivel az uniós csatlakozás miatt ennél sokkal jelentősebb áremeléseket kell végrehajtani.
Értesüléseink szerint középtávú stratégiája alapján a Magyar Posta már jövőre megkezdené a hatszáz és kétezer közötti lélekszámú települések postáinak magánkézbe vagy önkormányzati kezelésbe adását.
*
Ez jövőre csaknem háromezer, de 2005-ben további négyezer postai dolgozó állását veszélyeztetheti. (Az idén már megkezdődött a kisfalvak postátlanítása.)
Mundruczó Kornél, a Postás Szakszervezet elnöke – aki a munkaadó Magyar Posta felügyelőbizottságának is tagja – lapunknak úgy fogalmazott: sem hivatalosan, sem „folyosói szinten” nem értesültek még az elképzelésről. Az elnök szerint a kétezer fős települések postai szolgáltatásait nem lehetne ellátni az elbocsátások után. Szerinte ha az elképzelés megvalósulna, az sokkal több postai dolgozó elbocsátását jelentené, mint amiről lapunk tud.
Tomecskó Tamás, a posta szóvivője ezzel szemben közölte: a menedzsment már májusban nyilvánosságra hozta a nevezett települések postáival kapcsolatos elképzeléseit, amelyet az uniós normák és a megváltozott igények kielégítésével magyarázott. Az elbocsátásokra vonatkozó felvetésünkre ugyanakkor nem reagált. Jelenleg a hatszáz fő alatti települések postahivatalainak mozgópostává alakítása a feladat – mondta a szóvivő.
Ismeretes: a választások előtt a postásoknak írt levelében szakmájuk „erkölcsi és anyagi” megbecsülését ígérte Medgyessy Péter. Ennek ellenére csak kevésen múlt, hogy az idei béremelés miatt nem következett be a Magyar Posta történelmének első sztrájkja. Noha a bértárgyalások alatt Medgyessy Péter az Országgyűlésben kijelentette: „elbocsátásokra nem kerül sor”, illetve „nincs tudomásom a kistelepülések postáinak tervezett bezárásáról”, csak idén ezer főt bocsátanak el, és kettőszázötven település postahivatalát szüntetik meg.
Zárja az óévet minőségi jazzel!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!