A februári 8,7 százalékos lakossági energiaár-emelés után augusztusban újabb kilenc százalékkal emeli meg az áram árát a kormány – ismerte el tegnap az Info Rádióban Kovács László külügyminiszter. Ennek nyomán minden háztartás villamosenergia-számlája átlagosan ötszáz forinttal lesz magasabb havonta. A szaktárca terve – amit sem maga a GKM, sem a Miniszterelnöki Hivatal nem erősített meg, de nem is cáfolt – egy éven belül csaknem húszszázalékos drágulást jelent, amit csak tetéz, hogy az eddig tizenkét százalékos általános forgalmi adósávból jövő januártól a huszonhárom százalékosba sorolta ezen energiafajtát a kormány. Ezek alapján tizenkét hónap alatt tehát legkevesebb 28,7 százalékkal drágul a lakossági villamos energia Magyarországon, ha jövő februárban a kormány eltekint a további, szokásos évenkénti áremeléstől.
Jelenleg a februártól érvényes áremelés óta a nappali áram ára kilowattóránként nettó 23,70 forintba kerül, az éjszakai kedvezményes áram kilowattjáért 11,60 forintot fizetünk. Az augusztustól tervezett áremelés után ezen értékek nettó 25,87, illetve 12,64 forintra emelkednek.
Emlékezetes: a Medgyessy-csomaggal havonta több mint négyezer forintot von el a kormány az adófizetőktől, az áram drágításával ez a tétel már ötezer forint fölé emelkedik.
Kocsis Máté: Nem igaz, hogy az RTL nem politizál + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!