Jelentős gazdasági fejlődést hozna Erdélynek az öt év alatt épülő Nagyvárad–Kolozsvár–Marosvásár-hely–Brassó közötti autópálya. A román kormány döntése szerint a munkálatok a magyar határtól és Brassótól egyidejűleg jövő tavasszal kezdődnének, az ötszáz kilométer hosszú sztrádát 2009-ben helyeznék forgalomba. Az autópálya-építéséről az amerikai Bechtel céggel kötött szerződést a román kormány, az előzetes tervek szerint a beruházás 2,5 milliárd dollárba kerülne. Medgyessy Péter miniszterelnök az erdélyi autópálya megvalósításával kapcsolatban elmondta: személyesen vállal felelősséget arra, hogy az átadás időpontjára Magyarországon is elkészül a hozzá kapcsolható gyorsforgalmi út.
A kormány 2003. március 14-én fogadta el a középtávú autópálya-építési koncepciót, amely szerint az M4-es autópálya, illetve autóút épülne Budapest és Biharkeresztes között. Ezen a gyorsforgalmi úton érhető később el a magyar–román határ, ahol a tervek szerint az erdélyi autópályát építenék 2004 tavaszától. Az M4-es gyorsforgalmi utat azonban csak 2015-ben adnák át. Másik autópálya, amely Biharkeresztes vagy Ártánd térségében épülne, nem szerepel a középtávú fejlesztési tervekben. A 2044/3-as kormányhatározat arról rendelkezik, hogy Budapest és Szolnok között kétszer két sávos autópálya, Szolnoktól Biharkeresztesig autóút létesül. A 225 kilométer hosszú szakasz építésének ideje legalább négy év, tehát ha 2009-ig adnák át, akkor – figyelembe véve a jelenlegi autópálya-építési gyakorlatot – a beruházást 2005-ben, az előkészítést pedig még az idén el kellene kezdeni. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a beruházás előkészítése több évig tarthat, mivel az illetékes szakhatóságoknak el kell készíteniük a részletes terveket, rendkívül hosszú az engedélyeztetési eljárás, ezenkívül a földterület megvásárlása sem kizárólag anyagi kérdés. Amennyiben a miniszterelnök személyes garanciát vállal, a Budapest–Biharkeresztes közötti gyorsforgalmi út előkészítését mihamarabb el kellene kezdeni, ennek pedig a gyakorlatban nagyon kicsi az esélye. A kormány legutóbbi döntése szerint 2009-ig az M3-as, az M35-ös, az M5-ös, az M6-os, valamint az M7-es autópálya készülne el Magyarországon. Amennyiben a Medgyessy-kabinet ragaszkodik az M4-essel kapcsolatos munkák mielőbbi kezdéséhez, két lehetőség adódik: kibővítik az autópálya-programot, vagy a 2009-ig tervezett beruházások közül valamelyiket későbbre halasztják. A kormánynak azonban nagyon kicsi a mozgástere, hiszen Medgyessy Péter már megígért 800 kilométer autópályát, amit utólag 420-ra módosítottak, azzal a kitétellel, hogy további 380 kilométer gyorsforgalmi út építését kezdik el ebben a ciklusban. Figyelembe véve, hogy ezek költségigénye legalább 1500 milliárd forint, a 225 kilométer hosszú M4-es legfeljebb újabb ígéret lehet. Budapest és Biharkeresztes között mai árakon számolva ugyanis 320 milliárd forintba kerülne az új gyorsforgalmi út, a kormány illetékesei előtt azonban még az sem teljesen világos, hogy az általuk eddig beharangozott kilométerekhez honnan teremtik elő a forrásokat. Ismert: 2003-ban 88 milliárd forintot különített el a kormány autópálya-építésre, a 2004-es költségvetési tervekben pedig 273 milliárd forint szerepel. Ezt a pénzt csak abban az esetben tudnák autópálya-építésre fordítani, amenynyiben a kormány hozzájut a privatizációs bevételekhez, másrészt a Postabank Rt. és a Konzumbank Rt. majdani eladásából származó milliárdokat az M5-ös autópályára költenék, tehát a jövő évre tervezett költségek egy része már foglalt.
Harmadik lehetőségként az M3-as és az M35-ös folyatásaként épülne az új autópálya a román határig. Jelenleg azonban csak Polgárig lehet az M3-son haladni, másrészt Debrecen és a román határ közötti szakasz nem szerepel a középtávú fejlesztési tervek között. A sztrádaépítését felelős Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban egyelőre tanácstalanok az erdélyi autópálya magyarországi szakaszát illetően. Érdeklődésünkre a tárca illetékesei azt közölték, hogy e kérdésben még nem hozták meg a szükséges döntéseket.
Ukrajna nem fizeti vissza a hiteleket, új reptér épül – a legolvasottabb gazdasági cikkeink májusban















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!