Mintegy húsz jobboldali civil szervezet tartott tegnap demonstrációt Budapesten a tavaly július 4-i, a rendőrség által brutálisan feloszlatott Erzsébet hídi blokád évfordulóján. Akkor a szavazatok újraszámlálásáért kezdeményeztek spontán tüntetést a polgárok, most pedig a demokratikus és állampolgári jogok mellett, a privatizáció és a kormány tevékenysége ellen. A tüntető szervezetek nemzethez szóló kiáltványában többek között követelik a vagyonelszámolást, a maffiák felszámolását, az államadósság megszüntetését, a haza védelmére alkalmas honvédséget, a magyar föld és művelői védelmét. A kiáltványban szerepel még, hogy minden magyarnak állampolgárságot adjanak, és dolgozzanak ki stratégiai programot a magyar nép pusztulásának megfékezésére.
A tömeg a Kossuth téren több szónokot is végighallgatott. Dénes János ötvenhatos forradalmár, volt MDF-es és MIÉP-es képviselő azt hangsúlyozta, hogy a pártoskodást el kell felejteni, nincsenek politikai pártok, csak „őfelsége, a magyar nép” létezik.
Budaházy György a Szabad Magyarország Mozgalom részéről arról beszélt, hogy a világ túlhaladta a ma jellemző parlamenti és közigazgatási rendszert, amely megmutatta, hogy a magyar ősi törvényektől teljesen idegen, ezért egy alkotmányozó nemzetgyűlést kell összehívni, és Rákóczit példaként állítva azt tartaná kívánatosnak, ha az ország élén újra fejedelem állna.
Eva Maria Barki nemzetközi jogász beszédében bírálta a jelenlegi kormányt, amely szerinte sok esetben megsérti az alapvető emberi szabadságjogokat. Kritizálta Lamperth Mónika belügyminisztert is, emlékeztetve arra, hogy a tavaly július 4-i durva hatósági akció után megdicsérte jó munkájáért a rendőrséget. Szerinte szerte Európában is tendencia, hogy korlátozzák a szabadságjogokat, főleg a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás óta. A Trianon Társaság részéről felszólalt még Lányi Zsolt volt kisgazda politikus. A megmozduláson lapzártáig nem történt semmiféle atrocitás és provokáció Gergényi Péter rendőrfőkapitány jóslatával ellentétben.
Atrocitás nélkül ért véget tegnap délelőtt az a demonstráció is, amelyet a Lelkiismeret ’88 csoport szervezett az Erzsébet hídon. A rendőri készültség óriási volt, pedig csak néhány százan vettek részt a tüntetésen. A buszsávok vonalában mindkét oldalon több tucat rendőr állt, mint ahogy a két hídfő alatt, illetve a környéken is. Budaházy György itt arról beszélt: akkora a rendőri készültség, hogy nehéz lenne bármit is csinálni, „ahhoz legalább 200 ezer ember kéne”. Szeszák Gyula, Hajdú-Bihar megye volt főügyésze úgy vélekedett: azért kellett távoznia a főváros rendőri vezetésének, mert a Vörösmarty téri kendermagtüntetésen hagyták kifütyülni Konrád Györgyöt és Jancsó Miklóst.
Wittner Mária, az 1956-os forradalom halálra ítélt hőse Gergényi Péter hitvallására utalva kijelentette: „Magyarországon ’56 óta van zéró tolerancia.” Kocsis Imre, a Lelkiismeret ’88 elnöke hősöknek nevezte a tavalyi hídfoglalókat, akik „a testükkel hívták fel a figyelmet a szavazatok újraszámolására”.
Köszönöm a demonstrálók jogkövető magatartását – mondta Gergényi a tüntetést követően. A főkapitány, aki közelről figyelte az eseményeket, nem árulta el, hány rendőr vett részt a demonstráció biztosításában.
*
Nem szabad félni az utcai politizálástól, a közvetlen demokrácia eszközei az alkotmányos rendszer részét alkotják, ugyanakkor a rendszerváltozást követően Magyarországon lezajlott demonstrációk nem tekinthetők a morálisan megalapozott polgári engedetlenség megnyilvánulásának – vélekedett Halmai Gábor az MTI-nek tegnap.
*
Bár Nyakó István tegnapi lapszámunkban a polgári köröknek tulajdonította a demonstrációkat, a tüntetésekhez ezeknek a szervezeteknek nincs közük – mutatott rá Szántai Tamás, a Demokráciaközpont vezetője.
Janos Szemerei: The Miracle of Christmas Lies in God Reaching Out to Us in Reconciliation















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!