Béles kolozsvári káposztával

Végre Kolozsvárott – ki tudja, hány évtized után – újból van egy olyan étterem, ahol szívesen látott vendég lehet a magyar is. Olyan étterem ez a város szívében, ahol a vendég magyarul kérhet vargabélest, kolozsvári káposztát, Gundel palacsintát vagy éppen görög salátát. Hogy ennek természetesnek kellene lennie? Korábban sorbajártuk az éttermeket, ahol nem értették vagy nem akarták megérteni a kérésünket azon a nyelven, amely a város minden ötödik polgárának az anyanyelve. Mikor aztán a Zokogó Majom kerthelyiségben (természetesen ez a név is magyarul a magánbeszélgetésekben, illetve Bálint Tibor óta az irodalomban él, hivatalosan viszont csak románra lefordítva létezik) kértünk magyar nyelvű étlapot, elénk toltak egy angol nyelvűt. Az egyik társunk erre kifogástalan angolsággal (nem biztos, hogy értette a pincér) azt mondta: ebben az étteremben jóval több magyar fordul meg, mint angol, ezért ajánlatos lenne magyar étlapot is nyomtatni s e nyelven tudó pincért is alkalmazni. Aztán amúgy magyarosan, vagyis európai modorral kivonultunk…
Nos, ebben a városban, a Főtérbe torkolló Szentegyház utcában tavaly szeptemberben megnyílt, s azóta is nagy forgalommal működik az elegáns, a legkényesebb nyugat-európai ízlést is kielégítő Agape önkiszolgáló étterem és panzió. Magyar nyelvű cégtábla hívogatja be a járókelőket. Az utca neve manapság hivatalosan Iuliu Maniu. S ne kenjünk mindent Funárra, nem csak Kolozsvárott neveztek el utcát arról az emberről, akinek – nem véletlenül – nevét viselte a hírhedt magyarkínzó, magyargyilkos gárda. Utcák, iskolák sora van róla elnevezve, Erdély-, illetve Partium-szerte, szobrot állítottak neki Zilahon, Szilágysomlyón. (Az étterem szórólapján viszont csak a Szentegyház elnevezés szerepel!) Lényegében egy körfolyosós, nagy épület egykor volt sivár udvarát fedték be, s alakították át a vendéglátás céljára. „Építészetileg ugyanazt a megoldást alkalmazták, mint Budapesten a Terror Házánál. Csak itt nem tank, hanem étterem van az udvaron” – hallottuk az egyik alkalmazottól. A feliratok szigorúan kétnyelvűek, illetve itt-ott felbukkan az angol nyelv is. A magyar nemzeti jelleg nagyon jó ízléssel, visszafogottan, de nem szégyellősen van jelen. (Jelzésértékű a felszolgálók mellényén a tulipánmotívum, néhány kiírásban a magyar trikolór színei, a kalotaszegi női fej kerámiából…) A vendégek vegyesen románok és magyarok, ki-ki a saját anyanyelvén kapja a kiszolgálást. A fiatalok által kedvelt plazazene szövegének nyelve is szigorúan váltakozva – egy magyar, egy román – hangzik fel. (De ha szerencsés az ember, kifogja, hogy akár Vivaldi zenéje mellett is ehet.)
A falon olvasható bibliai idézet azt is mutatja, hogy ez a hely nemcsak testi megelégíttetést kíván nyújtani, hanem szelíden tiszta lelkiséget is kínál. Árkosi Ildikó igazgató és munkatársa, Székely Teréz kérésünkre elmondta, hogy az épület a római katolikus egyház tulajdona. A benne működő vendéglátó-ipari létesítményt (az étterem, az emeleten öt szebbnél szebb, a Szent Mihály-templom egykor volt plébánosairól elnevezett szalon, a panzió) is az egyház működteti, az egész megálmodója, megvalósításának motorja, dizájnere, szellemiségének meghatározója Czirják Árpád pápai prelátus. Szolgáltatásaik a románok körében is nagyon népszerűek, a kirekesztésmentesség, a személyválogatás nélküli befogadás nemcsak jól felfogott üzleti érdekük és a vendéglátás alapkövetelménye (hallottuk), hanem ez következik a jézusi parancsolatokból, az egyház szellemiségéből is. A létesítmény fejlesztése az épületben lakók máshová való költözte során felszabaduló lakások átalakításával tovább folyik. Az Agape étterem és panzió működése rentábilis, a haszon egy részét fejlesztésekre forgatják vissza, más részéből pedig a kolozsvári, szintén római katolikus egyházi épületben működő Caritas Szeretetszolgálatot segítik.
Talán szimbolikus erejű e következő történet. Egy budapesti hölgytől ellopták az útlevelét, így Kolozsváron ragadt. Az illető szorongattatott helyzetében azonnal az egyházhoz fordult segítségért. Ő lett az Agape panzió első vendége…