Mircea Geoana román külügyminiszter bejelentette, hogy magyar kollégájával együtt fogják elnökölni július 18-án a kétoldalú kormányközi vegyes bizottság ülését a román fővárosban. A bukaresti diplomácia vezetője a szokásos protokolláris mondatok mellett (remélhetőleg a kétoldalú kapcsolatok új szakaszát nyitjuk meg ezúttal) alig burkoltan a kedvezménytörvény további módosítását vetette fel, hiszen kijelentette: „a törvényből ki kell iktatni az európai normáknak nem megfelelő elemeket, és olyan kétoldalú módszert kell kidolgozni, amely révén fel lehet számolni a területen kívüliség azon elemeit, amelyek a módosítást követően is szerepelnek még a jogszabályban”. Geoana saját elmondása szerint abban bízik, hogy „sikerül megtalálni a törvény olyan formáját, amely teljes mértékben összhangban van az európai intézmények ajánlásaival”.
Román részről elsősorban a magyarigazolvány külalakjával és a magyarul tanuló gyermekeknek szánt támogatás folyósításával kapcsolatban elégedetlenek a magyar kedvezménytörvény módosítását követően – jelentette ki tegnap a Rompres hírügynökségnek adott nyilatkozatában Bogdan Aurescu román külügyi helyettes államtitkár. Aurescu elmondta, hogy a magyarigazolvány hasonlít a magyar útlevélhez, a dokumentum fedőlapján a Szent István-i korona látható, és egy sor olyan személyazonosító elemet tartalmaz, amely a megszokott útlevelekben található. A helyettes külügyi államtitkár elmondta, Románia azt szeretné, ha a magyar nyelven tanuló gyermekeknek szánt támogatást az oktatási intézmények kapnák, nem pedig a szülők, illetve szülői közösségek, mivel ez utóbbi esetben az etnikai alapú diszkrimináció valósulna meg.
A húsz legjobb film 2025-ből – 2. rész: egy csinos ügyvédnőt, egy öreg pilótát és pár vérszívó-gengsztert néztünk a legszívesebben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!