Egységben

2003. 07. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz legutóbbi kongresszusán Markó Béla RMDSZ-elnök kifejtette: bűnös minden olyan gondolat, amely a romániai magyarok egységét veszélyezteti, és elítéli azokat, akik az anyaországban tapasztalható árokásó politikát exportálják a határon túlra.
A beszéd elhangzásának idején az RMDSZ káderutánpótlásának szánt ifjúsági szervezetek már bőszen készítették elő a Félsziget elnevezésű nyári tábort Marosvásárhelyen, amelyet roppant bölcsen – az egység és a békesség jegyében – rászerveztek az immár tizennegyedik alkalommal sorra kerülő bálványosi nyári szabadegyetemre. Miközben az elnöki titkárság azzal az indokkal utasította el a bálványosiak meghívóját, hogy „Markó úr szabadságon van”, a nyaraló politikus előadást tartott abban a táborban, ahol „a politizálás helyett a szórakozáson van a hangsúly”, ezért aztán az egy négyzetméterre eső magyarországi politikai államtitkár minden eddigi rekordot megdöntött. Nyilván nagyon szórakoztató egy MSZP-s politikus Erdélyben, és az is nyilván véletlen, hogy az új kezdeményezést hét, míg a román–magyar párbeszéd legelismertebb civil fórumaként hírnevet szerzett szabadegyetemet alig másfél millió forinttal támogatják a magyar adófizetők.
A nyíltszíni rivalizálásnak egyetlen nyertese a magyar popipar, hiszen a két tábor öldöklő versenyre kelt a sztárok leszerződtetésében. Az erdélyi magyar fiataloknak ma este például hatalmas dilemmával kell szembenézniük: a Maros partján a Bikini, a Republic és a Zanzibár szórakoztassa-e őket, vagy az Olt mellé telepedjenek le a Kispál és a borz, valamint a Romániában nagyon népszerű Sarmalele Rece (Hideg Töltöttkáposzta) együttest megnézni. Nem csodálnám, ha a választás nehézsége megannyi bimbózó kapcsolatot tenne tönkre az egységre olyannyira áhítozó ifjú erdélyi magyar szerelmesek körében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.