Elszánt az SZDSZ adóügyben

Amennyiben az SZDSZ kitart Kuncze Gábor pártelnök és az ügyvivői testület álláspontja mellett, akkor a parlament ősszel nem szavazza meg a kormány törvénymódosító javaslatát, amely visszavonná a tavaly már elfogadott, csökkenő szja-t tartalmazó új adótáblát. Az SZDSZ a pénzügyi tárcával kezd egyeztetni, míg az MSZP ma ismerteti fenntartásait a kabinet tervezetével kapcsolatban.

Kis Ferenc
2003. 07. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kuncze Gábor az SZDSZ ügyvivői testületének kedd esti ülése után ismét kijelentette, hogy pártja nem szavazza meg a jövő évre elfogadott személyi jövedelemadó-tábla módosítását. A pártelnök a tv2 hírműsorában úgy fogalmazott: ma létezik egy elfogadott személyi jövedelemadó-törvény, benne egy elfogadott személyi jövedelemadó-táblával. „Ezt megváltoztatni egy módosítással lehet csak, az SZDSZ ezt nem fogja megszavazni”. Hozzátette: a kabinet ülésén a kormány SZDSZ-es miniszterei is jelezték, hogy a párt nem tud ehhez hozzájárulni. Kuncze Gábor szerint a kérdés nyitva maradt a kormányülésen is. Azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök és az MSZP szerint az adócsökkentés forrásait az SZDSZ-nek kellene megtalálnia, úgy fogalmazott: jelenleg van egy helyzet, aminek a megváltoztatását nem javasolták, sőt, nem is akarják, hogy megváltozzon. – Ha másnak van egyéb javaslata, keresse meg ahhoz a megfelelő megoldásokat – mondta, hozzátéve: ez esetben az SZDSZ felajánlja segítségét.

– Az MSZP-nek is vannak fenntartásai a múlt heti kormányülés után bejelentett adóelképzelésekkel kapcsolatban – nyilatkozta lapunknak Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes. A politikus a részletekről a mai sajtótájékoztatón kíván beszélni. Kérdésünkre, hogy eszerint a szocialisták sem szavaznák meg változatlan formában a miniszterelnök és a pénzügyminiszter által ismertetett törvénymódosítást, Juhász úgy válaszolt: olyan indítványt fogadhat majd el a parlament, amelyben tükröződik a kormány, az MSZP és az SZDSZ álláspontja is. A koalíciós pártok egyeztetéséről elmondta: célszerű lenne, ha előbb a szabad demokraták tárgyalnának az illetékes kormányszervekkel és ezt követően ülne össze a három tárgyalódelegáció. Az MSZP-s politikus úgy tudja, hogy az SZDSZ már felvette a kapcsolatot a Pénzügyminisztériummal.

– A kormány nem foglalkozott az adótábla módosításáról szóló vitával, ez már a pártok közötti egyeztetés kérdése – közölte lapunk kérdésére Gulyás Erika, helyettes kormányszóvivő tegnap.

Az MSZOSZ nyugdíjasszövetsége megdöbbenéssel hallotta, hogy a 13. havi nyugdíj egyheti kifizetése áthúzódik a 2004 januárjára – közölte Czerván Mártonné a szervezet képviseletében az MTI-vel. Kezd megerősödni bennünk az a tudat, hogy a szó és a tett elválik egymástól. Ez viszont bizalmatlanságot szül – fogalmazott a több mint 650 ezer nyugdíjas tagot számláló szervezet képviselője. Gulyás Erika tegnap közölte: vizsgálják a lehetőségét, hogy a nyugdíjasok megkaphassák a pénzüket.

A lakásügyi kormánybiztos azt javasolja a kabinetnek, hogy az első lakást építő, vásárló fiatalok öt évig továbbra is visszaigényelhessék törlesztőrészletük 40 százalékát befizetett adójukból. Csabai Lászlóné ugyanakkor nem gondolja azt, hogy a kedvezménynek azokra is vonatkoznia kellene, akiknek már volt lakásuk, s miután azt eladták, újat építettek. Az MSZP-s politikus a 20–30 millió forint öszszegű hitellel rendelkezőket sem részesítené a kedvezményben, hiszen ők jelentős kamatkiegészítést kapnak kölcsönük törlesztéséhez. Ismert, hogy a Fidesz elfogadhatatlannak tartja a kormány tervét a lakáshitel után járó adókedvezmény megvonására.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.