Én nem tudom...

Kristóf Attila
2003. 07. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Én nem tudom, hogy Görgey Gábor (alias Arthur), aki a mélyszocializmus egyik elegáns, bevett, kellően szilárd és képlékeny figurája volt, miért nem kapott mind mostanáig Kossuth-díjat. Ahogy ezt önmaga (emlékezetem szerint) bátorkodott megállapítani, e kitüntetés régóta kijár ugyan neki, de minisztersége valószínűleg e téren is akadályt jelent, miként talán más dolgokban is akadályozta a jeles férfiú és szerző előremenetelét korunk magas kultúrájának közegében.
Remélem, most bukott miniszterként végre megkapja a neki kijárót, a Medgyessy-kormány nem szégyenkezik majd az előtte álló egyik vagy másik március 15-én, és minden álszemérmet félretéve átnyújtja azt Görgeynek, amit már Aczél Györgytől is minden további nélkül megkaphatott volna.
Azt hallottam (s így esküdni azért nem mernék rá), miszerint a jeles leszármazott több mindenről gondolta úgy, hogy az őneki kijár, nyilván bizonyos (sokak elől rejtve maradt) érdemekért és teljesítményekért. Valaki azt pletykálta, hogy Görgey egy alkalommal, amikor megüresedett a Magyar Nemzet főszerkesztői széke (s a lap még csak készült arra, hogy a magyar jobboldal szócsöve legyen), a szelíd és jó modorú, soha nem hivalkodó dédunokaöcs betelefonált a szerkesztőségbe megjegyezvén, hogy a főszerkesztői poszt neki kijár. A másik információ, amelynek hitelességét kevés okom van kétségbe vonni, egy Pethő Tibor halála után történt esetre vonatkozik, amikor a szerkesztőbizottság elnöki pozícióját volt szükséges betölteni. Görgey állítólag ismét telefonon jelezte, hogy önmagánál alkalmasabb jelöltet nem lát e posztra, mennyi a fizetés?
Mindez híresztelés. Az azonban biztos, hogy az új szocialista kormány kultuszminiszteri posztja kijárt neki. Hadd említsem meg, hogy ebben a sorban az egyik legkitartóbbat Ilku Pálnak hívták, minimum nyolc elemije volt, s hosszú évekig irányította sikerrel a magyar művelődést, tanúja lehetett Görgey drámaírói debütálásának, s ő a tanú rá (a síron túl is), hogy szerzőnk és (bukott) miniszterünk már akkor is feltűnés nélkül kaphatott volna Kossuth-díjat. (Ne feledjük: vannak vagy voltak kétszeres Kossuth-díjasok is.)
Nekem van egy személyes emlékem Görgeyről, amit emitt kissé restellek is elmondani. A 90-es évek elején, amikor a Magyar Nemzet körül iszonyú hercehurca zajlott, irányultságáért pedig véres harc, nagy G. mint tárcaírónk hosszasabb kihagyás után tért be a laphoz, s hozzám, mint bennfenteshez a következő kérdéssel fordult: Te, kérlek, mondd, mi itt a helyzet, hová érdemes (kell) most állni…? Ez egy tájékozatlannak látszó ember jóindulatú, intim kérdése. Lehet, hogy szó szerint nem így hangzott, de az értelme ez volt, kétségtelen. Nekem tátva maradt a szám. Bizalmával, hogy hozzám fordult, megtisztelt, az pedig, amit naivságnak hittem akkor, meglepett. Hökkenetemben valami olyasmit mondtam, hogy ebben én nem adhatok tanácsot, mindenki szíve szerint.
Naiv voltam. Nála jobban, ahogy ez később kiderült, senki sem tudta, hol a helye.
Miként lehet, hogy egy ilyen ember még mindig nem kapott Kossuth-díjat?
Talán az a baj, hogy anno 1849-ben a dédnagybácsi nem volt túl jóban Kossuthtal. De hol van már a tavalyi hó? A Magyar Nemzet helyett szocialista bársonyszék. Világos?
Ha Medgyessyéktől sem kap Kossuth-díjat, akkor nincs a földön igazság.
Beugratták ebbe a miniszterségbe, ami nyilván kijárt neki, valamivel kárpótolni kell. Most én mondom: kijár neki a szocialistáktól minimum egy Kossuth-díj. Medgyessy és Kovács most ne szégyenlősködjön. Ha lúd, legyen kövér. Végtére is Görgey tanácsom híján is oda állt, ahova kellett. Senkinek sem lehet kifogása. Mindig a bölcs mérlegelést és a tisztes középszert képviselte, talán ha miniszterként egy kicsit elgaloppírozta is magát.
Ha mégis restellné eme kormány egyik bukott tagját kitüntetni, akkor mi lesz? Kitől kapja meg Görgey azt, ami neki kijár?
Van egy tippem. Ha netán három év múlva a jobbközép kerül kormányra, régi szokása szerint megpróbálja majd megnyerni az ingadozókat. S Görgey mindig is kitűnően ingadozott.
Hogy jelenleg mi jár ki neki, én nem tudom…

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.