„Érdemtelen” aszálycsomag

Elégedetlen a Magosz az aszálykárra meghirdetett állami segélycsomaggal, mert a kormány csak ötmilliárd forintot fordít e célra, ötmilliárd forintot az agrártárca saját költségvetéséből teremt elő, a többi pedig csak hitel formájában áll a gazdálkodók rendelkezésére. A szervezet szeretné, ha legalább a tényleges kiesés felét megtérítené az állam, és a károk összesítése után nem kerülne sor arányos visszaosztásra. A mezőgazdaság tartósan rossz helyzete az élelmiszerárakra is hatással van, a kenyér ára szeptembertől ötödével drágul.

Nagy Ottó
2003. 07. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mentőöv helyett kötelet dobtak a nyakunkba – idézte tegnap Jakab István, a Magosz (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége) elnöke a szervezet egyik elnökségi tagját, jellemezve a kormány biztosította aszálykárcsomagot. Az elnök sajtótájékoztatón azt mondta, a magyar gazdák túlnyomó többségének nincs tartaléka, ezért ködösíteni sem érdemes a kabinetnek, és nem kell hatvanmilliárdos támogatásról beszélni, Hiszen az összegből ötvenmilliárd bankhitel, amit a kereskedelmi bankok vagy folyósítanak a gazdálkodóknak, vagy nem, ötmilliárdot az agrártárca farag le valahogy saját büdzséjéből, pénzt vonva el más területektől, és a kormány csak ötmilliárd forintos segítséget nyújt, akkor, amikor az elmúlt száz év legnagyobb aszálya tombol.
Ez a pénz azonban semmire sem elég, az pedig nevetséges, hogy aszálykárelőlegre hektáronként háromezer forintot szán az agrártárca, amikor egy hektárnak csak a bekerülési költsége hatvan-hetvenezer forint. A Magosz ezért azt kéri, hogy legalább az aszálykár felét fizesse ki az állam, ne pedig a legalább harmincszázalékos aszálykár harminc százalékát térítse, esetleges visszaosztással. A kárbejelentések összegzését követő visszaosztást pedig ki kell irtani a rendeletből, mert túljegyzés esetén még kevesebb pénzt kapnak a termelők – mondta Jakab István. A mezőgazdaság pillanatnyilag szinte kilátástalan helyzetét Jakab István úgy értékelte, hogy ha ezt az állapotot tudatosan megtervezték, akkor nagyon profin csinálták, ha viszont nem tudatosan tették, akkor nagyfokú hozzá nem értésről tett bizonyságot az agrártárca vezetése. Ha a helyzet nem rendeződik, akkor a Magosz országos küldöttgyűlést hív össze még augusztus 20-a előtt, és határoz a további lépésekről.
A Magosz egyik megyei elnöke, Görcsös Ferenc elmondta: az agrárium éveken keresztül pluszbefizetője volt az államkasszának, és most azért kérnek pénzt, hogy a következő években ismét pluszbefizetővé válhasson az ágazat. Ha nem kapnak elegendő forrást, akkor a termelők tönkremennek, annak az árát pedig az egész lakosság megfizeti a részben az unióból érkező élelmiszerek magasabb árán keresztül. Márpedig erre minden esély megvan az uniós csatlakozást követően. A gazdák a nagyobb kieséseket elkerülendő azt is fontolgatják, hogy ugaron hagyják földjeiket, mert elképzelhető, hogy az így kapott, már uniós támogatással jobban járnak, mint a termelésből származó esetleges veszteségekkel.

Az élelmiszerárak növekedése máris tapasztalható, vagy a közeljövőben bekövetkezik. A kenyér és más sütőipari termékek ára előreláthatólag 18-22 százalékkal emelkedik szeptember elején. Werli József, a Sütőipari Egyesülés igazgatója szerint a következő hetekben a malmok két lépcsőben kívánják emelni a liszt árát a magas gabonaárak miatt.

Az első lépcsőben 10-12, a másodikban 5-6 forintos lisztáremelésre kell számítani. Werli József a sütőipari termékek áremelkedésekor okként jelölte meg a nemrégiben végrehajtott 12 százalékos gázáremelést és az augusztusi kilencszázalékos villamosenergia-áremelést is.

A szakember a távirati irodával közölte, a sütőipari vállalkozások 18-22 százalékos áremelése hasonló arányban módosítja a fogyasztói árakat is, amennyiben a kereskedelmi árrések változatlanok maradnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.