Dzsong Szi Hjun szerint Kína legutóbbi diplomáciai erőfeszítései döntő jelentőségűek, elsősorban ennek köszönhető a párbeszéd újraindításának, a többoldalú tárgyalások megkezdésének lehetősége. Észak-Korea, az Egyesült Államok és Kína áprilisban Pekingben már tartott előzetes háromoldalú megbeszéléseket, de akkor nem következett be áttörés az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatosan.
A pekingi látogatáson tartózkodó Tony Blair brit miniszterelnök kijelentette, nem engedhető meg Észak-Koreának, hogy folytassa atomfegyverprogramját. Ugyanakkor kizárta, hogy fegyveres támadással akadályozzák meg Phenjant nukleáris fegyverkezésében. A brit kormányfő a pekingi Csinghua egyetemen mondott beszédében leszögezte, hogy diplomáciai megoldást kell találni a válságra.
Tony Blair szavai szerint a közeli hetekben újabb tárgyalásokat tartanak Phenjan atomprogramjáról Észak-Korea, az Egyesült Államok és Kína képviselői. A brit kormányfő kiemelte pekingi beszédében, hogy Kínának roppant fontos szerep jut e kérdés megoldásában. Mint mondta, a kínai nyomás meggyőzheti Phenjant arról, hogy meg kell változtatnia magatartását a nukleáris kérdésben. Mind Blair, mind Bush kívánatosnak tartja, hogy a majdani béketárgyalásokba – Kína mellett – Dél-Koreát és Japánt is bevonják. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy Phenjan eddig kétoldalú találkozót sürgetett az Egyesült Államokkal, de ha valamiképpen rendezni akarja a kérdést, bele kell egyeznie a többoldalú tárgyalássorozatba. A kommunista országot sürgeti az idő, hiszen milliók éheznek, humanitárius katasztrófa fenyeget.
Az Egyesült Államok kész hivatalosan garantálni, hogy nem indít támadást Észak-Korea ellen. Cserébe mindenekelőtt azt várja el, hogy Phenjan ellenőrizhető módon bizonyítsa nukleáris létesítményeinek leszerelését. A szóban forgó diplomáciai játszmáról amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a tekintélyes Washington Post számolt be, rámutatva arra, hogy ez lenne a válasz Észak-Korea kétoldalú, megnemtámadási szerződést sürgető javaslatára. Washington a lap szerint arra készül, hogy a többoldalú tárgyalásokon tervet terjeszszen elő a nukleáris programmal kapcsolatos válság megoldására.
Kocsis Máté: Nem igaz, hogy az RTL nem politizál + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!