Fidesz-bírálat a belügynek

A Fidesz szerint a belügyi tárca elkésett a közigazgatási reform tervezetével, az ehhez szükséges törvényjavaslatok rosszul vannak előkészítve. Az MSZP önkormányzati munkacsoportja viszszautasította ezt, mondván, hogy az ellenzéki párt ki akar bújni a reform támogatása alól.

Kis Ferenc
2003. 07. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rosszul vezetett tárca a Belügyminisztérium (BM), amelynek élén egy gyenge érdekérvényesítő képességgel rendelkező miniszter áll Lamperth Mónika személyében – jelentette ki Kovács Zoltán fideszes parlamenti képviselő a tegnapi sajtótájékoztatón, ahol Kontrát Károly volt belügyi államtitkárral értékelték a BM egyéves munkáját.
Kovács Zoltán úgy látta, a közigazgatási reformmal a kormány elkésett, és az ehhez szükséges törvényjavaslatok rosszul vannak előkészítve. Szerinte a reform arra jó, hogy elterelje a figyelmet a települések anyagi problémáiról, holott „reform helyett elsősorban ezeket kellene megoldani”. Kovács Zoltán úgy vélte, a kistelepülések vannak a legnehezebb helyzetben, őket sújtják leginkább a kormány intézkedései.
Mint mondta, rajtuk nem segít az sem, hogy növekedett a személyi jövedelemadó helyben maradó része, illetve a gépjárműadó is az önkormányzatokat illeti, hiszen a kistelepüléseken kevesebben fizetik ezeket az adónemeket.
Kontrát Károly volt belügyminisztériumi államtitkár a rendvédelmi szervek munkájáról szólva megjegyezte, a kormány a rendőrség működéséhez nem biztosított többletforrásokat. Kifogásolta azt is, hogy a kormány több esetben politikai célokra használta fel a rendőrséget.
Minden alapot nélkülöző, figyelemfelkeltést szolgáló nyilatkozatnak nevezte a Fidesz értékelését Jauernik István, az MSZP önkormányzati munkacsoportjának vezetője. Szerinte azért „szajkózza” a Fidesz, hogy elkésett a közigazgatási reform, mert így akar kibújni annak támogatása alól. Hozzátette: a terveket a tudományos élet jeles képviselőivel és az érintettekkel egyeztetve dolgozták ki, majd vitafüzetek formájában a nyilvánosság elé tárták. Jauernik elmondta: a BM „folyamatosan lépéseket tesz a kistelepülések érdekében”, de egy év alatt nem tudta tíz év gondjait orvosolni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.