Találkozót kezdeményez Holló Andrással, az Alkotmánybíróság (Ab) augusztus elsején hivatalba lépő elnökével Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke. A megbeszélés egyik központi témája lesz az LB jogegységi döntéseinek alkotmánybírósági felülvizsgálata. A közelmúltban a kormány elé terjesztett törvénymódosítási tervezet szerint az Ab a jövőben alkotmányossági szempontból felülvizsgálhatná a jogegységi döntéseket. Szakmai viták folynak arról, hogy norma-e a jogegységi döntés, de a főbíró meggyőződése szerint a hatáskörök elhatárolása kellő kompromisszumkészséggel rendezhető lesz. – Olyan, mindkét intézmény számára elfogadható kompromisszumot kell találni, amely tiszteletben tartja a bírói függetlenséget és a két szerv egyenrangúságát – fogalmazott Lomnici.
– Tartom magam ahhoz a Solt Pál legfelsőbb bírósági, illetve Németh János alkotmánybírósági elnök és helyetteseik által évekkel ezelőtt tető alá hozott megállapodáshoz, amely szerint az Ab-nak lehetősége van a jogegységi döntés alkotmányellenességének megállapítására, de azt nem semmisíti meg, hanem rábízza az LB-re, hogy miként korrigálja – nyilatkozta az ügyben Holló András Ab-elnök.
Zárja az óévet minőségi jazzel!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!