Idén az első öt hónapban mintegy harminc százalékkal nőtt a népességfogyás mértéke 2002 azonos időszakához képest; a népesség száma május végén 10,121 millió volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap.
A gyorstájékoztató szerint a népességcsökkenés mértéke az elmúlt év január–májusi 4,0 ezrelékkel szemben 5,2 ezreléket tett ki a vizsgált időszakban. A születések száma több mint két százalékkal csökkent, a halálozásoké több mint hét százalékkal emelkedett.
Az idei év első öt hónapjában csaknem 15 ezer házasságot kötöttek, több mint 38 ezer gyermek született; csaknem hatvanezren hunytak el. A vizsgált időszakban a házasságkötések száma kétszázzal haladta meg az egy évvel ezelőtti értéket, míg a születések száma 950-nel volt kevesebb a tavaly január–májusinál. Az első öt hónapban négyezerrel több ember halt meg, mint 2002 január– májusában. A KSH közlése szerint ezer lakosra 9,1 élve születés és 14,3 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi viszont 1,0 ezrelékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Ezer lakosra 3,6 házasságkötés jutott, ami 0,1 ezrelékpontos növekedés az előző esztendő első öt hónapjához képest.
Orbán Viktor fontos német politikussal tárgyalt
