Múlt hét szerdán este lezárták a Forrás Rt. 1 darab „C” sorozatú, 1000 forint névértékű osztalékelsőbbségi részvényének jegyzését, miután kétszeresen túljegyezték azt. A tőzsdei bevezetés előtt „C” sorozatú részvényt bocsátott ki a Forrás, ezt az egy darab papírt csupán a társaság eddigi tulajdonosai készpénz ellenében jegyezhették le. A „C” sorozat szavazatra nem, de évente a névértékének 1 százalékára, mint osztalék felvételére jogosítja fel tulajdonosát. Az egy darabos jegyzésre azért volt szükség, mert a Forrás a tőkepiaci törvényekben szereplő nyilvánossági követelményeknek így tudott megfelelni.
A „C” sorozat lejegyzését és lezártát követően még pénteken kérelmezte a Forrás Rt. a Budapesti Értéktőzsde igazgatóságánál az „A” sorozatú törzsrészvényeinek és a „B” sorozatú osztalékelsőbbségi részvényeinek tőzsdei bevezetését.
A befektetőknek, illetve a kárpótlási jegyek tulajdonosainak még 11 napjuk van arra, hogy Forrás-részvényt jegyezzenek. Az ÁPV Rt. összesen 4,6 millió darab, ezer forint névértékű törzsrészvényt és 4 millió darab, ezer forint névértékű osztalékelsőbbségi részvényt ajánlott fel értékesítésre.
Polacsek Csaba, a Forrás-részvények jegyzésében részt vevő CA-IB vezérigazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a jegyzés jelenleg is folyamatos, az ügyfelek az első héten kisebb számban jelentkeztek a jegyzési helyeken, de ez a trend a tegnapi nap folyamán megfordulni látszott.
Fékezett drágulás – így alakult az élelmiszerek ára 2025-ben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!