Gyurcsány miatt titkos a jelentés?

Lapunk információi szerint Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminiszter az 1990-es évek első felében rendkívül kedvező konstrukcióval vásárolt ingatlanrészt az egyik balatoni állami üdülőből. Úgy tudjuk, ezt is tartalmazza az a KEHI-jelentés, amelynek megismerését megtagadták Répássy Róbert fideszes képviselőtől.

Kis Ferenc
2003. 07. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mi a titka a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) jelentésének, amelyet az előző ciklus végén készített el, s amely a minisztériumok és központi közigazgatási szervek üdültetési, oktatási és pihenési célra használt ingatlanjainak helyzetét mérte fel? – fogalmazott a kancelláriaminiszterhez intézett írásbeli kérdésében Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. A politikus május 29-én levelet intézett Monostori Lajosnéhoz, a KEHI elnökéhez abból a célból, hogy megismerhesse a 2002. első félévi ellenőrzési jelentést. Három levélváltást követően a KEHI vezetője Kiss Péter kancelláriaminiszterre hivatkozva azt közölte, hogy a képviselő nem ismerheti meg az előző kormány hivatali ideje alatt készült vizsgálati anyagot. Monostoriné az irat megismerését a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényre való hivatkozással tagadta meg. Répássy utalt arra, hogy a rendelkezés értelmében az adatok megismerését csak a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter engedélyezheti, ennek hiányában a jelentés harminc éven belül nem kerülhet nyilvánosságra.
*
Információink szerint a titkolózás oka az lehet, hogy a jelentés foglalkozik azzal az adásvétellel, amelyben Gyurcsány Ferenc jelenlegi gyermek-, ifjúsági és sportminiszter rendkívül kedvező feltételekkel, hosszú futamidejű részletre vásárolt jelentős ingatlanrészt az egyik balatoni állami üdülőben. Úgy tudjuk, a tranzakció az 1990-es évek első felében történt.
A fideszes képviselő lapunknak idézett a KEHI elnökének válaszából, amely szerint „a kormány a jelentés tárgyalásakor azon változtathat, más szempontokat is figyelembe véve kiegészítheti azt, esetleg újabb ellenőrzést rendelhet el, illetve hatáskörébe tartozik az is, hogy az anyagot nem tűzi napirendre”. Répássy Róbert erre úgy fogalmazott: felvetődik a gyanú, hogy nem az eredeti jelentés kerül nyilvánosságra, hanem egy módosított változat.
– Mi az, amit az állami üdülőkről egy kormánytag tudhat, egy országgyűlési képviselő azonban nem? Ki ismerhette meg eddig az állami üdülőkről szóló KEHI-jelentést? Engedélyezte-e valamely magánszemélynek a dokumentum megismerését, és kik voltak azok, akik hivatalból megtekinthették az iratot? – kérdezte a kancelláriaminisztertől a képviselő.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.