Ha úgy alakul, olimpiát rendez Prága 2016-ban vagy 2020-ban. Csehországban egységes a szándék a rendezést illetően, a prágai főpolgármester minap jelentette be a hírt, majd a miniszterelnök is támogatásáról biztosította a kezdeményezést. Azért is érdekes ez, mert az említett két úriember homlokegyenest más világnézetet vall. A főpolgármester meggyőződéses konzervatív, míg Spidla kormányfő a szocialista elvekre esküszik.
Itt azonban az olimpiáról van szó. Pontosabban arról, vállalja-e a nehéz, de magasba emelő feladatot ez a kicsiny, ám nagy múltú nemzet… Hát vállalják. Ők mernek nagyok lenni. Megpróbálják. A mi szocialistáink lesöpörték az asztalról az Orbán-kormány által megálmodott 2012-es budapesti ötkarikát. Merjünk kicsik lenni! – javasolta a magyarságnak Kovács László szocialista pártelnök és jövendőmondó. (Neki már sikerült.)
A dolog tehát úgy fest, hogy Prágában – talán – lesz olimpia. Balczó András, Papp László és Puskás Ferenc országában évtizedekig biztosan nem. Expó sem kellett a (visszafelé) haladó baloldalnak, olimpia sem. Magyarországon vagyunk, 2003-ban. A Kellerek, Kendék országában.
Drukkolok a prágaiaknak, ahogyan a bátor, nemes embereknek szokás, Akik vinni akarják valamire. A horvátoknak, akiknél minden második házon ott lobog a pepita nemzeti lobogó. Az ilyesmi nálunk „ciki”. Az olimpiai gondolatot nagy falatnak tartották Kovács bácsiék. Lesöpörték, átlapoztak rajta. Kinevették. Pedig a csörgős sipka éppen hogy rajtuk van.
Hajrá, Prága! Hajrá, Csehország!
Egyre inkább felértékelődik a béren kívüli juttatások szerepe – ezek változnak jövőre














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!