Az FKGP-ben zajló viszály újabb állomásaként a kisgazdák Deák József által vezetett szárnya szombaton tisztújító országos nagyválasztmányt tartott, amelyen újraválasztották a párt vezetőségének tagjait. Deák József lett az elnök, az elnökségben pedig helyet kapott Bélafi Antal egykori főtitkárhelyettes, Cseh Sándor, Gergácz Elemér, az Antall-kormány földművelésügyi minisztere, Szőke Károly, a tárca volt helyettes államtitkára, valamint Szabó Lajos, Molnár László és Pallag László egykori országgyűlési képviselők. A választmány tiszteletbeli elnökségi taggá választotta Lányi Zsoltot, az FKGP korábbi alelnökét.
Deákot az idén a kisgazdák már másodszor választják elnöküknek. Először február 16-án tették, a bíróság azonban ezt első fokon nem jegyezte be. A másodfokú ítéletet várhatóan a nyáron hozza meg a Legfelsőbb Bíróság szerepét átvevő táblabíróság. Réti Miklós, a kisgazdák másik szárnyának vezetője a Deák-féle választmánytól függetlenül, idén márciusban lett pártelnök. A két politikus irányzata közötti küzdelem újabb állomásaként most a Deák-féle szárny azért hívta össze a választmányt, hogy eleget tegyen a bíróság által kifogásolt pontoknak. A szombati nagyválasztmányon megjelent Balogh Gyula is, aki Réti Miklós bizalmi embere. Deák József lapunknak elmondta: szerinte a bíróság nem emelt kifogást a februári rendezvényük ellen. Réti Miklós felháborítónak nevezte, hogy az FKGP nevében hívták össze a nagyválasztmányt, amelyet illegitimnek tart.
„A nemzeti összetartozás tettekben mutatkozik meg” – Kárpátalján is segít a Fidelitas Angyalszárny















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!