Jelentős politikai változás folyamatában van Magyarországon a keresztény-nemzeti, polgári jobboldal. Ennek első meghatározó lépése, a Fidesz – Magyar Polgári Párt május 17-én megtartott kongresszusa volt, amely remélhetőleg egy korszerű, széles társadalmi bázison alapuló néppárt, Szövetség alapjait rakta le. A sikeres átalakulásnak azonban alapvető záloga, hogy ez a széles körű nemzeti összefogáson alapuló, új tartalommal is megtöltött, nyitottabb politikai formáció és szövetségesei hogyan lesznek képesek ötvözni a néppárti jellegből adódó, különböző társadalmi rétegek, csoportok gyakran egymástól eltérő érdekrendszerét, és hogyan biztosítják országos lefedettséggel ezek leghatékonyabb megjelenési formáját, képviseletét a döntő pillanatban, vagyis a választási megmérettetéskor.
A másik, szintén nem elhanyagolható tényező, melyet minden felelősségteljesen gondolkodó, országos és helyi politikusnak szem előtt kell tartania, hogy ez az összefogás csak az egymás iránti legnagyobb bizalommal és a legteljesebb partneri együttműködéssel valósulhat meg, érheti el kitűzött célját.
E nemes feladat sikeres megvalósításához kívánnak hozzájárulni a Szövetséghez társszervezetként csatlakozó, Harrach Péter irányította MKDSZ és a Semjén Zsolt vezette Kereszténydemokrata Néppárt, valamint az országban létrehozott polgári körök, egyesületek és civil szervezetek. Az ilyen jellegű, s remélt összefogásnak az alapját elsősorban a kereszténydemokrácia adja Európában és mindenütt a világon, ahol néppártok léteznek.
Ezért szeretném most ezt a sikeres politikai érték- és eszmerendszert, melyről a közvélemény többsége csak keveset tud, röviden, a teljesség igénye nélkül – de nemzetközi politikai súlyának megfelelően – bemutatni, amely alappillére és megbízható partnere kíván lenni az újonnan megalakult, Orbán Viktor nevével fémjelzett politikai formátumnak, és az egyetlen valós alternatíváját nyújthatja az országot jelenleg irányító szocialista–szabad demokrata kormánynak.
Napjaink egyik jelentős politikai mozgalma, a kereszténydemokrácia közvetlenül a második világháború után vált fontos tényezővé, amikor a kereszténydemokraták vezetésével mindenütt megindult a háború sújtotta kontinens újjáépítése. Európának a kereszténydemokrácia adta a mai jóléti társadalom alapját megteremtő új demokratikus alkotmányokat.
A kereszténydemokrácia lényegét tömören talán így lehetne megfogalmazni: a kereszténydemokrácia olyan független politikai mozgalom, amely a politikai élet nyelvére lefordított keresztény etikai elvekre épül, következetesen vállalva az egyházak társadalmi tanítását.
Gyökerei visszanyúlnak a francia forradalomig és az ipari forradalomig, de mint már korábban említettem, a második világháború után vált meghatározó politikai erővé. Képviselőik derekasan kivették részüket az ellenállásban. Ezek az emberek először mozgalmat hoztak létre és nem pártokat. Új típusú politizálást hirdettek meg és az együttműködésre, a kiengesztelődésre, a demokráciára és a keresztény erkölcsi értékekre helyezték a hangsúlyt. Ennek folytán a kereszténydemokraták tűntek a legalkalmasabbnak arra, hogy betöltsék azt a morális és politikai űrt, melyet a második világháború előidézett. Ezzel magyarázható, hogy számos országban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban, Ausztriában a kereszténydemokraták ragadták magukhoz a kormányzást.
A kereszténydemokrata pártok már kezdettől fogva néppártok voltak, s a mai napig felvállalják minden társadalmi réteg és osztály képviseletét, melynek eredményeként minden egyéb politikai pártnál szélesebb és összetettebb szavazórétegre számíthatnak mindenütt a világon.
Politikailag középen állnak, abban az értelemben, hogy a minden társadalmi osztályban jelenlévő mérsékeltek szavazatára számíthatnak. Mindazokéra, akik a konfliktusok megoldását a kompromisszumokban, az ellentmondások összeegyeztetésében, az eszmék szintézisében keresik. Fő céljuk, hogy egyensúlyt teremtsenek az egyén és az állam között. Küzdenek a szociális igazságosságért, céljuk a munkásság és a paraszti rétegek bevezetése a modern kultúrába. Másrészt nagy súlyt fektetnek történelmi örökségünk, kultúránk, szellemi-lelki értékeink megőrzésére, a szabadság és az emberi méltóság érvényesítésére, a családok támogatására.
A kereszténydemokraták mindig is harcoltak a nacionalizmus mindenfajta megnyilvánulási formája ellen, amely az elmúlt századunkban annyira áthatotta Európát, s két tragikus kimenetelű világháborúhoz vezetett. Nagyformátumú kereszténydemokrata politikusok, mint Robert Schuman, Alcide de Gasperi, Konrad Adenauer, komoly szerepet játszottak a nemzetek közötti megbékélés megteremtésében és új dimenzióba helyezték az európai népek együttműködését. A magyar kereszténydemokrata mozgalom hazai és nemzetközi tekintélyét pedig többek között Giesswein Sándor, Kerkai Jenő, Barankovics István és a nemrég elhunyt Varga László áldozatos tevékenysége alapozta meg.
A néppártok legjelentősebb európai szervezete, az 1976-ban alakult Európai Néppárt, amely elsősorban a kontinens kereszténydemokrata pártjait tömöríti, és napjaink legerősebb politikai csoportját alkotja az Európai Parlamentben. A néppárt egyik alelnöke Orbán Viktor. Az Európai Néppárt felelősséget érez a béke és a szabadság világszerte történő biztosításáért. Azon van, hogy a különböző nemzeti és kulturális törekvésű emberek és csoportok között kiegyenlítődés és megbékélés alakuljon ki.
Az európai kereszténydemokraták társadalmi igazságra és harmonikus együttműködésre törekszenek. Támogatják Közép- és Kelet-Európában a jogállami fejlődést, amely garantálja minden állampolgár számára a személyiségi, szociális, kulturális és kollektív jogokat. A néppárt készen áll széles körű nyilvános vitát folytatni Európáról. Olyan Európát akar, amelyben az önkormányzatok, a régiók, a nemzetek nem ellenfelek, hanem egymás partnerei, kiegészítői. A sokféleség adja Európa gazdagságát, erejét pedig csak az olyan együttműködés, amelyben a nemzetek megőrzik identitásukat, és érdekeiket határozottan képviselik.
Ehhez az együttműködéshez csatlakozhat az Európai Unió tagjaként Magyarország, ha a jövő esztendő nyarán megtartandó európai parlamenti választások során a Szövetség által állított lista nyeri el a választók többségének bizalmát. Az Európai Parlamentbe bejutott képviselőink így tovább erősíthetik a néppárt frakcióját, s a fentebb leírtak szellemében remélhetőleg hatékonyan és kellő elszántsággal látják majd el mind a hazai, mind a határon túli magyarság képviseletét.
A kereszténydemokraták e nemes célok megvalósításáért és harmonikus működéséért tevékenyen politizálnak, és politikai súlyuknál fogva meghatározó szerepet kívánnak betölteni az új évezred Magyarországán, a XXI. század Európájában.
A szerző a Kereszténydemokrata Néppárt országos elnökségének tagja, az Európai Néppárt gyakornoka
„A nemzeti összetartozás tettekben mutatkozik meg” – Kárpátalján is segít a Fidelitas Angyalszárny















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!