Magyarul is tanulhatnak a csángók

Romániában hét Bákó megyei iskolában kilenc csoportban kezdődhet meg ősztől a magyar nyelv oktatása – számolt be a kolozsvári Krónika című napilap, miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége vezetői Bákóban egyeztettek a moldvai megye vezetőivel, valamint a román kormánypárt alelnökével.

MTI
2003. 07. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Markó Béla RMDSZ-elnök és munkatársai azért utaztak Bákóba, hogy jelenlétükkel politikai hátszelet biztosítsanak a magyar nyelv iskolai oktatására vonatkozó, száznegyven szülői kérésnek. Míg tavaly csak Klézsén és Pusztinán sikerült beindítani az iskolai magyartanítást, idén Somoskán, Külsőrekecsinben, Frumószán, Lészpeden és Magyarfaluban is kérvényezték az iskolai magyarórákat, mi több, a két utolsó településen két-két csoportra való gyermek számára tették le a szülők a kérelmet.
A magyar nyelv oktatásától a helyi illetékesek éveken át mereven elzárkóztak a Csángóföldön. Áttörést az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőinek tavalyi, moldvai látogatása hozott, amikor közös erővel sikerült tisztázniuk a helyi vezetőkkel, hogy a csángó magyar szülők kérése mindenben megfelel a román törvényeknek. A PSD alelnöke, Viorel Hrebenciuc kifejtette, semmilyen akadálya nincs annak, hogy a csángó magyarok igényeinek megfelelően növeljék az anyanyelvű csoportok számát.
Markó Béla elmondta, a helyi magyarság érdekvédelme szempontjából jelentős előrelépést és támogatást jelent az, hogy a következő hónapokban az RMDSZ Bákó megyében is létrehozza területi szervezetét, amely saját jelölteket indíthat majd a jövő évi helyhatósági választásokon. A csángószövetség ugyanakkor állandó meghívottként jelen lesz az RMDSZ belső döntéshozó szerveinek ülésein, így a szövetségi képviselők tanácsában és az egyeztetőtanácsban egyaránt – jelentette be Markó.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.