Ellentétben a közleményben leírtakkal, a Magyar Rádió a törvényeknek megfelelően jár el és készíti műsorait, amint azt az intézményben lefolytatott számtalan vizsgálat is bizonyítja. A vezetés pedig nem enged semmiféle demagóg uszításnak, érkezzék az akár balról, akár jobbról – szögezte le az alelnök. – A bírálók általánosságokat fogalmaztak meg, márpedig az ORTT panaszbizottsága is joggal várja el minimális formai követelményként, hogy konkrétumokban jelöljék meg kifogásaikat: a helyet és az időt, amelyben az általuk bírált műsor elhangzott. – A jogállam, sajnos, ilyen szigorú – hangsúlyozta Hollós János.
Az alelnök szerint a két és fél órás Vasárnapi Újság egészét kritizálók nyilvánvalóan a rendszeresen jelentkező véleményrovat miatt tiltakoznak, ezt szokta bírálni máskor is a névsorban olvasható értelmiségiek többsége. A markáns hangvételű jegyzeteket azonban máskor is górcső alá vették különböző vizsgálódó szervek, szervezetek, s a Magyar Rádió a legszigorúbb elvárásoknak is megfelelt minden esetben – mondta az alelnök.
A közleményben szereplő mondatra, mely szerint „a magyar kormány nem érzi kötelességének, hogy a közintézményt a magyar állam hatályos jogszabályainak betartására kényszerítse”, Hollós János így reagált: a magyar állam kötelességének érzi intézménye ellenőrzését, miként ezt számtalanszor meg is tette. A vizsgálatok minden alkalommal azt bizonyították, nem sérült sem a jogállamiság, sem a demokrácia, sem az emberi jogok.
Aláírók: Ascher Tamás, Bacsó Béla, Bojár Iván András, Csányi Vilmos, Darvas Iván, Dés László, Fodor Géza, Galkó Balázs, Gothár Péter, Grunwalsky Ferenc, Hajdú Szabolcs, Haraszty István, Haumann Péter, Heller Ágnes, Jancsó Miklós, Jovánovics György, Kántor Péter, Kenedi János, Konrád György, Kornis Mihály, Kovács János (karmester), Kukorelly Endre, Litván György, Lukáts Andor, Makk Károly, Müller Péter Sziámi, Parti Nagy Lajos, Presser Gábor, Ráday Mihály, Radnóti Sándor, Török Ferenc, Vásárhelyi Mária.
Kocsis Máté: Nem igaz, hogy az RTL nem politizál + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!