Összesen 147 végzős hallgató vehette át diplomáját a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tegnapi budapesti ünnepségén. Az egyetemen 13-an felsőfokú vezetőképző tanfolyamon, 47-en nappali szakon, 82-en levelező szakon végeztek, 5-en pedig külföldi felsőoktatási intézményekben tanultak. Az egyetem rektora, Szabó Miklós szólt arról, hogy rendkívül nehéz, megpróbáltatásokkal teli időszak van mögöttük, ugyanis április 30-tól 15 százalékos, 146 embert érintő létszámcsökkentést kellett végrehajtaniuk. Hangsúlyozta: az egyetem „az egyre elviselhetetlenebb és egyre nehezebb megpróbáltatások ellenére is” támogatja a haderőreform végrehajtását, és az önkéntes-hivatásos haderőre történő áttérést.
Iváncsik Imre, a szaktárca politikai államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy „továbbra is nagyon nehéz körülmények között kell majd az egyetemnek és az itt tanuló hallgatóknak helytállniuk”. Arra a kérdésre, hogy várható-e további létszámleépítés az egyetemen, úgy válaszolt: „Ez előfordulhat, de nem tudok határozott választ adni.”
Egynapos történelmek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!