Ötmillió forintért végezte el a Millenáris Kht. Orbán-kormány alatti gazdálkodásának ellenőrzését a Perfekt Audit Rt., amely feljelentéssorozathoz és Berkecz Mária, a kht. korábbi vezetőjének megaláztatásokkal járó őrizetbevételéhez vezetett. A részvénytársaság 1996-ban lett a Gyurcsány Ferenc jelenlegi gyermek-, ifjúsági és sportminiszter nevével fémjelzett Altus-birodalom része, miután az akkori pénzügyminiszter, Medgyessy Péter hozzájárult az állami cég eladásához. Gyurcsány minisztersége miatt lemondott üzleti érdekeltségeiről, így az azóta már Pertia Rt.-re keresztelt Perfekt Auditban lévő tulajdonrészéről is.
Mizsei Zsuzsanna, a Millenáris Kht. jelenlegi igazgatója a Perfekt-jelentésre alapozva tett feljelentéseket az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanújával. A rendőrség nagy vehemenciával vetette bele magát a bűncselekmény felderítésébe: egyebek mellett őrizetbe vette – a Fővárosi Főügyészség szerint is jogalap nélkül –, és egy nap alatt háromszor meztelenül megmotoztatta a gyanúsított Berkecz Máriát. A közelmúltban mégis bűncselekmény hiányában zárta le a nyomozások jelentős részét a hatóság. Eszerint nem követtek el bűntettet a takarításra, a területen lévő tó halainak etetésére, az őrzés-védelemre kötött szerződéskor, s megszüntették a világítástechnika és a stúdiófelszerelés bérlésével összefüggő, és a számviteli fegyelem megsértése miatt indult nyomozásokat is. Az ügyészség a végkielégítés kifizetését sem találta jogellenesnek. Információink szerint a megszüntetett ügyek bűnügyi költsége – ez az államot terheli – egymillió forint körüli.
A feljelentés nyomán egy esetben az ügyészség vádat emelt Bártfai Béla, a Miniszterelnöki Hivatal akkori közigazgatási államtitkára ellen, mert jogtalannak ítélte a kétéves nyilatkozattilalomért kifizetett összeget.
A rendőrség vádemelési javaslattal adta át az ügyészségnek a Millenáris rendezvényeire belépőknek ajándékozott karórák miatt készült anyagot, amelyet „gazdaságilag alátámaszthatatlannak” tartanak. Itt Berkecz Mária mellett K. Péter, a Millenáris Rt. vezérigazgatója szerepel gyanúsítottként.
Fékezett drágulás – így alakult az élelmiszerek ára 2025-ben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!