Napi sajtószemle

2003. 07. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

THE WASHINGTON TIMES
Hazaérkezett nyugat-virginiai otthonába Jessica Lynch őrvezető, az iraki háború legendás hírnévre – és hírhedtségre – szert tett amerikai hadifoglya – írja az amerikai konzervatív lap. A húszéves katonanő még nem épült fel teljesen, többszörös csonttörései következtében járókerettel közlekedik. A feldíszített Elizabeth városában ezrek – köztük több száz újságíró – várták érkezését, akik előtt beszédet mondott egy tolószékből – huzamosabb ideig ugyanis még nem képes talpon maradni. Lynch hétfőn vette át a Bíbor Szív, a Bronzcsillag és a Hadifogságért kitüntetéseket. Az AP hírügynökségtől átvett hír egy szóval sem említi, hogy az európai média által gyakran idézett iraki források megkérdőjelezik az őrvezető kiszabadításának amerikai – drámai elemekkel díszített – verzióját.
*
A lap publicistája, Frank J. Gaffney Jr. arról ír, hogy Bush elnök Daniel Pipest jelölte az Egyesült Államok Békeintézetének élére, mert fontos szerepet tulajdonít annak, hogy felhívta a figyelmet a szélsőséges iszlám veszélyeire szeptember 11-e kapcsán. Pipestól idézve a vahabita szaúdi államot tartja a szélsőséges iszlám legnagyobb támogatójának, s a „briliáns” jelöltet a római Horatiushoz hasonlítja.

THE GUARDIAN
Robert Mugabe zimbabwei elnök a „törvény teljes szigorával” fenyegeti az afrikai ország ellenzékét – írja a baloldali brit napilap. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a bejelentés néhány órával az ellenzék politikai egyezségre tett ajánlata után hangzott el. A Guardian szerint cseppet sem véletlen, hogy a külsőségekre oly sokat adó Mugabe, tegnap nyitott Rolls Royce-ban és lándzsás lovas rendőrök gyűrűjében érkezett a parlament épületébe beszéde megtartására. A koldusszegény országban egyébként 70 százalékos a munkanélküliség, az infláció évente 300 százalékkal nő.

THE WASHINGTON POST
Pozsonyból keltezett szerkesztőségi cikkében David Ignatius arról ír, hogy „Új Európa” szívében – ahol a legnagyobb mértékben bíztak az Egyesült Államokban és demokratikus értékeiben – most csalódtak a Bush-kormányzatban, amiért nem tudott felmutatni az iraki háborút igazoló bizonyítékokat. Egy cseh újságíróval folytatott beszélgetése során – mint írja a lap – azt a kérdést szegezték neki, hogy aláve-tik-e impeachment eljárásnak Busht, ha kiderül, hogy hamis hírszerzési adatokra hivatkozott. Az itteni emberek magas követelményeket támasztanak az amerikai elnök szavahihetőségével szemben – nem akarnak visszatérni a kommunista időkhöz, amikor mindenki tudta, hogy a politikusok hazudnak – írja. Márpedig a hírszerzési adatok meghamisítása politikai célok alátámasztása érdekében éppen az ilyen rezsimek sajátja volt – jegyzi meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.