Rakétatámadás Pristinában

Sebestyén Imre
2003. 07. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pristinában tegnapra virradó éjszaka két robbanás is hallatszott. A merényletekben senki nem sérült meg, csak anyagi kár keletkezett. A nemzetközi rendőrség átfogó nyomozást indított. Mint az UNMIK rendőrségének szóvivője közölte, ismeretlen tettesek gránátot lőttek a pristinai kerületi bíróság épületére. Később meg is találták az eldobott rakétaindítót. A másik merénylet a 2. rendőrállomás előtt történt, egy rendőrautó megsemmisült. Azt megelőzően a KFOR katonái az UNMIK rendőreivel egy gránátot tettek ártalmatlanná a pristinai piactéren. Feltehetőleg az albán szélsőségesek állnak az akciók mögött, a tüntetések után most így tiltakoznak az UCK-tagok elleni börtönbüntetések miatt.
Erchard Busek, a délkelet-európai stabilitási paktum koordinátora szerint Pristinának és Belgrádnak sürgősen párbeszédet kell kezdenie, enélkül ugyanis nem rendezhető a koszovói kérdés. Az Európai Unió külügyminiszterei ugyancsak támogatják a mielőbbi közvetlen szerb–albán dialógust a „közös érdekű gyakorlati kérdésekről”, és kedvezően értékelik a pristinai vezetők felhívását a szerb menekültek hazatérésére.
Úgy látszik, hogy Belgrád a koszovói kérdést egy időre „borítékolta”, s most elsősorban a központi bank körüli politikai harccal van elfoglalva. Ha valóban a pénzverdéért folyt a küzdelem a kormány és a kormányzó között, akkor Zsivkovicsék ünnepelhetnek. Mladjan Dinkicset még csak nem is jelölték a jegybank élére. Helyébe Kori Udovicski bányászati és energiaügyi miniszter asszony kerül, aki a pénzügyekben már konszolidált helyzetet talál. Távozik a jegybank teljes vezetése, valamennyien sikeres szakértők.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.