Sikeres ausztriai főpróba után Magyarország ad otthont a világon először gyorsasági akadályrepülő versenynek. A magyar találmánynak számító sportágban a világ jelenleg legsikeresebb műrepülő pilótái emelkednek a levegőbe július 26-án, a Tököli repülőtérről. Az ötletgazdák között Besenyei Péter műrepülő világbajnok is szerepel, aki – mint azt lapunknak elmondta – egyedüli magyar versenyzőként vesz részt a rangos eseményen.
A rendezvény tegnapi sajtótájékoztatóján a világbajnok közölte: az újszerű verseny ötvözi az örömrepülések és légi bemutatók látványelemeit a tétversenyek izgalmával. Lényege, hogy – ellentétben a hagyományos műrepüléssel – objektíven megítélhető. A pilótáknak ugyanis a 150 ezer négyzetméteres pályán, 18 méter magas akadálykapuk között, a lehető legrövidebb idő alatt kell végrehajtaniuk a meghatározott műrepülő figurákat. A szabályok világosak: adott, hogy milyen hibákért hány büntető másodperc jár, sőt nagyobb vétségért ki is zárhatják az indulót. Minden repülőgépben kamerát helyeznek el, így a közönség nemcsak a látványos figurákat követheti nyomon egy hatalmas kivetítővásznon, hanem azt is, hogy mit csinál közben a pilóta. Punka György, a Magyar Légügyi Hatóság szakértője szerint a feladatok biztonságos végrehajthatósága az ausztriai tesztrepülésekkor bebizonyosodott. Előfordult például, hogy egy gép az akadálynak ütközött, de sem a repülő, sem a pilóta nem sérült meg. Meg kellett határozni egy olyan minimális repülési magasságot, ami alá nem mehetnek a pilóták, valamint azt is, hogy a nézők milyen messze lehetnek a viadal színhelyétől.
Besenyei Péter hangsúlyozta: az akadálypálya biztonságos legyőzéséhez elengedhetetlen a légi bemutatókon és az alacsonyrepülésben szerzett gyakorlat, ezért meghívásos a verseny. A rendezvényre a belépő felnőtteknek 1400, míg gyerekeknek 400 forintba kerül, jegyek július 14-től kaphatók a helyszínen, valamint a Ticket Express irodáiban.
Fékezett drágulás – így alakult az élelmiszerek ára 2025-ben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!