Röviden

Bush újabb vádjai George Bush amerikai elnök hétfőn azzal vádolta Szíriát és Iránt, hogy változatlanul menedéket nyújt terroristáknak. Bush szerint azok az államok, amelyek továbbra is terroristákat bújtatnak, elszámoltathatók. (MTI) Elhárított terror Terrorcselekmények elkövetését akadályozta meg a szaúdi rendőrség a királyság területén lévő fontos létesítmények ellen, és őrizetbe vett tizenhat, terroristahálózatokkal kapcsolatban lévő személyt – közölte hétfőn a rijádi belügyminisztérium. (MTI) Indulhat az utolsó szállítórepülő Irakba Megkapta az engedélyt tegnap az iraki magyar szállítózászlóalj táborépítő egységét és annak felszereléseit szállító dán cég a veszélyes anyagok, fegyverek és lőszerek utaztatására, így a hét közepén elindulhat az utolsó AN–124-es repülőgép is Taszárról. (H. Gy.) Feljelentés eltűnt olajdollárok miatt Az ORFK pénzügyi nyomozó igazgatóságának illetékesei tegnap megkapták a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ismeretlen tettes ellen benyújtott feljelentését az orosz államadósság lebontása során eltűnt dollármilliókról. Az eljárás kizárólag néhány, korábban az olajgate-ügyben is felbukkanó, MSZP közeli céget érinthet. Rendőrségi források szerint a kormányhivatal csalás, hűtlen kezelés és hanyag gazdálkodás vádjával juttatta el feljelentését a nyomozó hatóságnak. (MN)

MTI
2003. 07. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.