Corvinus-díj Göncz Árpádnak
Göncz Árpád volt köztársasági elnök tegnap átvette a magyar és az európai kultúra közötti kapcsolat erősítéséért kifejtett tevékenységéért az Európa Intézet Alapítvány által neki adományozott Corvinus-díjat Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A kitüntetettet az intézet igazgatója, Glatz Ferenc, Erhard Busek osztrák néppárti exalkancellár és Mádl Ferenc államfő méltatta. (MTI)
Kutatás-fejlesztési törvény készül
Várhatólag júliusban tárgyalja a kormány a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló törvény koncepcióját – közölte Magyar Bálint tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Az oktatási miniszter elismerte: ez az év a K+F szempontjából nem a legszerencsésebb esztendő, a költségvetésben nem kis mértékben csökkentek az e célra rendelkezésre álló források, ezért újra kellett gondolni, milyen garanciákat tudnak beépíteni azért, hogy növekedjenek a források és kiszámítható legyen a hozzáférés. (MTI)
Felmentés Vácon
Felmentette a váci bíróság azt a két fiatalembert, akik az önkormányzati választási kampányban kifütyülték egy gyűlésen a miniszterelnököt. A bírák szerint ugyanis nem bizonyítható, hogy a két férfi irányította volna a többi tiltakozót, így nem hajtják be a rendőrség által kiszabott 40-40 ezer forintos büntetést. (Index)
Új nevet választ a közgáz
Ősszel dönt a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) tanácsa a kibővülő intézmény új elnevezéséről, a bírálóbizottság három nevet terjesztett a testület elé, tudatta a BKÁE tegnap. Az intézmény a gödöllői Szent István Egyetemből kiváló kertészettudományi, élelmiszer-tudományi, valamint tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési kart fogadja be. (MTI)
Polgári tiltakozás a bánya ellen
Akár polgári engedetlenségi mozgalmat is hajlandók kezdeményezni a Fidesz Vas megyei országgyűlési képviselői a szombathelyi kistérségben tervezett lignitkitermelés megakadályozására – jelentette ki Gyimesi József (Fidesz) országgyűlési képviselő tegnap Szombathelyen. Elfogadhatatlannak tartják, hogy akár csak kutatófúrásokat is engedélyezzenek. Az érintett 11 település, köztük Szombathely város önkormányzata is egyértelműen tiltakozik a lignitbányászat terve ellen. (MTI)
Egyre inkább felértékelődik a béren kívüli juttatások szerepe – ezek változnak jövőre














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!