Kolumbiai összetűzések
Bogotá. Tizenhárom halottja és csaknem kéttucatnyi sebesültje van a kolumbiai hadsereg és a szélsőséges jobb-, illetve baloldali gerillák közötti vasárnapi összetűzéseknek. A kolumbiai hadsereg közlése szerint az összecsapásokban a magát marxistának valló Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) kilenc gerillája, illetve a szélsőjobboldali egységek – amelyek a Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Erőkbe (AUC) tömörültek – két fegyverese vesztette életét. Két katona is meghalt, másik kettő pedig megsebesült, amikor a FARC gerillái egy katonai helikoptert vettek tűz alá. (MTI)
Katonai szakértők Libériában
Monrovia. Amerikai katonai szakértők érkeztek a libériai fővárosba, Monroviába. Parancsnokuk, Roger Coldiron százados elmondta, a szakértői csapat feladata az, hogy felmérje a polgárháborútól sújtott afrikai országban a humanitárius és biztonsági helyzetet. Mindeközben a Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség (ECOWAS) sürgeti Washingtont, hogy küldjön békefenntartó erőket Libériába, és segítsen véget vetni az elhúzódó véres polgárháborúnak. Az amerikai kormány egyelőre csak annyit vállalt, hogy szakértőket küld a helyszínre a helyzet felmérésére, a most megérkezett katonai csoport jelenléte ezt a washingtoni szándékot nyomatékosítja. (MTI)
Izraeli félelmek a rakétakísérlet után
Jeruzsálem. Izraelt aggasztja, hogy Irán megerősítette a közelmúltban végrehajtott sikeres rakétakísérlet hírét – jelentette ki Avi Pazner izraeli kormányszóvivő azt követően, hogy Iránban hivatalosan is elismerték a Sahab-3 típusú föld-föld rakétával végrehajtott sikeres kísérletet. Az izraeli kormányszóvivő szerint rendkívül nyugtalanító a teheráni bejelentés és az a tény, hogy Irán nukleáris fegyvert kíván beszerezni. A Háárec értesülését tegnap erősítette meg a teheráni külügyminisztérium. Szóvivőjének közlése szerint a föld-föld típusú rakétával hetekkel ezelőtt végezték el a végső kísérletet. Mint fogalmazott, a rakétát átadták a hadseregnek, így az mostantól kezdve rendszerbe állít-
ható. (MTI)
Dilemmák a konvent körül
Budapest. Az Európai Unió kialakított alkotmányos szerződéstervezete nem mindenkinek kedvezett, sőt sokak véleménye hangot sem kapott – jelentette ki Gordos Árpád, a Külügyminisztérium integrációs és külgazdasági államtitkársága EU-intézményi főosztályának vezetője a Teleki László Intézet szervezte tegnapi előadásán. A szakértő kifejtette, az értékközösségeket új alapokra helyező
Európa-ház a jövőben a második pillérre, vagyis a külbiztonság és védelem kérdéseire helyezi majd a fő hangsúlyt. Az előadást követően két, az intézet gondozásában kiadott és Kiss J. László nevével fémjelzett könyvet mutattak be. (Gy. Zs.)
Fékezett drágulás – így alakult az élelmiszerek ára 2025-ben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!