Röviden

Korzika: elutasított alkotmánymódosítás Igen szoros versenyben – mintegy ezer-ezerötszáz szavazatnyi többséggel – a „nem” győzedelmeskedett a Korzikán tegnap rendezett népszavazáson – jelentette be José Rossi, a korzikai népi gyűlés elnöke Ajaccióban. A földközi-tengeri szigeten rendezett első referendum negatív eredménye a kormány, a kezdeményező Nicolas Sarkozy belügyminiszter és a korzikai politikai osztály együttes kudarca – állapítják meg elemzők. (MTI) Enyhébb vélemény a státustörvényről A magyar kedvezménytörvény útját állni hivatott ellentörvény csak még inkább elmérgesítené a szlovák–magyar viszonyt – jelentette ki a hét végén a szlovák parlament házelnöke. A kereszténydemokrata Pavol Hrusovsky ezúttal is a legmérsékeltebb szlovák politikusok egyikeként nyilatkozott. (MTI) Robbantott az ETA Teherautó alvázához erősített pokolgép robbant egy ipartelepen tegnap az észak-spanyolországi Baszkföldön nem sokkal azután, hogy a tűzoltóság a készülő merényletre figyelmeztető hívást kapott a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár gerillacsoport nevében. Emberéletben nem esett kár, de három teherautó megrongálódott. A robbanás vasárnap hajnalban a Vizcaya tartományban fekvő Bediában következett be, fél órával a figyelmeztető hívás után – közölte a rendőrség. (MTI)

MTI
2003. 07. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.