Röviden

MTI
2003. 07. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Veszteséges a DKG-East
Az időarányosan tervezett kétmilliárd forint árbevétellel és 120 milliós veszteséggel zárta az első fél évet a nagykanizsai DKG-East Rt. – közölte Mádé Károly, a cég vezetője. Az olaj- és gázipari berendezéseket gyártó társaság vezérigazgatója elmondta: a megrendelések előre prognosztizált csökkenése, a korábbi forinterősödés és az iraki háború következtében elmaradt 3,6 millió dolláros üzlet miatt ilyen fél évre számítottak. (MTI)
E-konferencia az interneten
Ma kezdődik Olaszországban az European eGoverment 2003 elnevezésű e-közigazgatási konferencia. A rendezvényt az érdeklődők az interneten is követhetik. Az esemény fő feladata lesz az e-közigazgatás stratégiai prioritásaira vonatkozó európai konszenzus megerősítése és bővítése. (MTI)
Aszfaltvédelem Romániában
A napok óta tartó hőség miatt szombaton korlátozták a közúti teherforgalmat Romániában az útpályák aszfaltjának védelmében. A hét és fél tonnánál nehezebb járművek délelőtt 10 órától délután 5 óráig nem közlekedhettek a közutakon. A tilalom alól a személyeket és romlandó árut szállító járművek, illetve a rendkívüli szállítmányok kaptak kivételt. (MTI)
Torlódás a horvát sztrádakapuknál
Nyolc-tíz napon belül hitelkártyákkal is fizethető lesz a használati díj a Zágráb–Fiume (Rijeka) autópályán – írta a Vecernji list című zágrábi újság. A horvát napilap szerint szó van matricák bevezetéséről is. A fizetőhelyek előtti torlódás ugyanis csak így, a magyar, osztrák, cseh és szlovák példával kerülhető el. (MTI)
Mától használható az autóalagút
Mától használhatják az autósok Németország leghosszabb, a hét végén megnyitott autópálya-alagútját, a Rennsteigtunnelt. A 7916 méter hosszú, körülbelül 250 millió euróért megépült alagút a türingiai Erfurt és a bajorországi Schweinfurt között készülő A71-es autópálya része. (MTI)
Eladósodik Németország
Jelentősen növekedhetnek a Német Szövetségi Köztársaság hitelfelvételei a jövő évben, elsősorban amiatt, hogy hiányoznak majd bizonyos adóbevételek, mert az adócsökkentési lépéseket 2005-ről előbbre hozzák, már 2004. januártól életbe lépnek. Erről a hét végén Hans Eichel német pénzügyminiszter beszélt a Welt am Sonntag című lapnak adott nyilatkozatában. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.