Fercsi
Bihari B.
Tegeződjünk, szólítsatok nyugodtan Ferkónak, Fercsinek, Ferinek! Ne féljetek, nem fogok senkit lepetizni! – üdvözölte Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter a minap a pártok ifjúsági szervezeteinek meglepett küldötteit tárgyalásuk előtt. Híreink szerint a politikusok mégsem hagyták ott a tárgyalótermet, csak azon búsongtak kicsit, hogy nem vittek magukkal egy zacsi Dunakavicsot.
Szerelmi dráma Vecsésen
Ketten életveszélyesen megsérültek egy vecsési lövöldözésben. V. Éva közölte élettársával, hogy véget vet kapcsolatuknak. A hölgy ezután a háza előtt parkoló autójához sietett, de ekkor barátja, az 50 éves S. István pisztollyal négyszer rálőtt, majd maga ellen fordította a fegyvert. A nő súlyos, életveszélyes mellkasi és karsérüléseket szenvedett, a férfi állapota szintén súlyos. (Sz. Z.)
Bogaras találkozó Gárdonyban
Több mint ötszáz bogárhátú Volkswagen érkezett tegnap Gárdonyba, ahol háromnapos találkozó kezdődött. A fél évszázadig gyártott kisautó itthoni és külföldi szerelmesei immár tizenkettedik alkalommal gyűltek össze, hogy koncertekkel és versenyekkel ünnepeljék közös kedvencüket. Ma választják meg a legszebb, a legöregebb, a legbogarasabb, a leghangosabb és a leglerobbantabb bogárhátút. (MTI)
Megölték a Newsweek munkatársát
Meggyilkolták a Newsweek című amerikai magazin mexikóvárosi irodájának egyik munkatársnőjét, akinek holttestére tegnap reggel bukkantak rá Coyoacan városnegyedben lévő irodájában. Az adminisztrációt vezető Alejandra Dehesa Pérez Reguerát az ismeretlen elkövető késsel torkon szúrta. (MTI)
Gyújtogatott a német tűzoltó
Őrizetbe vették a napokban azt a német tűzoltót, aki több mint harmincszor okozott tüzet, hogy azután részt vehessen az oltásban. A 32 éves tübingeni férfi azért gyújtogatott, mert bevallása szerint nagyon szeretett oltani. A tűzesetek mintegy 150 ezer eurós kárt okoztak az utóbbi 12 évben. (MTI)
Elgázolta fiát, majd fejbe lőtte magát
Elgázolta a fiát, majd öngyilkossági szándékkal fejbe lőtte magát otthonában egy férfi a Borsod megyei Zilizen. A fiút mentőhelikopterrel, az apát rohammentővel szállították kórházba, mindkettőjük állapota súlyos. (HP)
Autócsalási botrány Ausztriában
Több mint ötezer gépkocsit rendelt meg két osztrák csaló egy francia autógyártó cégtől a belügyminisztérium, az Osztrák Szabadságpárt és a Caritas jótékonysági szervezet számára, holott azoknak nem volt ilyen megrendelésük. A kár meghaladja a 43 millió eurót. Mindketten vizsgálati fogságban vannak. (MTI)
„A nemzeti összetartozás tettekben mutatkozik meg” – Kárpátalján is segít a Fidelitas Angyalszárny















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!