Budapest szálláshelyein csak januárban szállt meg több vendég, mint tavaly. Fővárosunk látogatottságának csökkenését a KSH abban látja, hogy a vendégforgalom közel négyötödét kitevő külföldi turisták száma 7,6 százalékkal visszaesett. A belföldi vendégek száma viszont 3,1 százalékkal növekedett.
A KSH országos adatai szerint mind a vendégéjszakák, mind a külföldi vendégek száma csökkent az év első öt hónapjában. Országos átlagban a vendégéjszakák száma a budapestinél lassabban, három százalékkal, a külföldi vendégek száma viszont a fővárosinál nagyobb ütemben, nyolc százalékkal mérséklődött. A takarékosság miatt a költségvetési támogatások tárcánkénti 2,5 százalékos lefaragása az ágazat számára azt jelenti, hogy a tizenkilencmilliárdos TC-ből ötszázhetvennyolcmillió forintot elvonnak.
Lasztovicza Jenő, az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságának elnöke elmondta: ez azt is mutatja, hogy a kormány számára mégsem olyan fontos az idegenforgalmi ágazat, mint állította. Ha bizonyos pályázatoktól, fejlesztésektől vonnak el pénzeket, az az ágazat szereplőinek versenyképességét rontja éppen a küszöbön álló EU-csatlakozás előtt. Amennyiben pedig a Magyar Turizmus (MT) Rt. marketingkeretéből vonnak el forrást, azt a legrosszabbkor teszik, hiszen a KSH-adatok szerint országosan és Budapesten is csökkent a külföldi turisták száma, s visszacsalogatni hazánkba őket éppen a marketing eszközeivel lehet. A budapesti adatokról elmondta: veszélyes ez a trend, s ha érdemi változás nem történik, indokolt lenne az MT Rt.-nek és a Budapesti Turisztikai Hivatalnak célvizsgálatban feltárnia ennek okát.
Ukrajna nem fizeti vissza a hiteleket, új reptér épül – a legolvasottabb gazdasági cikkeink májusban















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!