Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke tegnap a Magyar Rádiónak elmondta, mindig is támogatták a kettős állampolgárság bevezetését, az erre vonatkozó intézkedéseket azonban Budapesten kell mérlegelni és meghozni. Medgyessy Péter nemrégiben elzárkózott attól, hogy a határontúliak kettős állampolgárságot kapjanak. Tabajdi Csaba szocialista képviselő, az Európa Tanács magyar parlamenti küldöttségvezetője ezzel szemben úgy véli, az elképzelésnek komoly lehetőségei vannak. Szerinte a kettős állampolgárság bevezetésekor fel kell mérni, az a szülőföldön való megmaradást erősíti-e, vagy áttelepülésre csábít.
*
A kettős állampolgárság odaítélése politikai akarat kérdése, az ezzel kapcsolatos aggályok mondvacsináltak, s a magyar kormány igyekszik szőnyeg alá söpörni ezt a kérdést – írta tegnapi számában az újvidéki Magyar Szó. Kabók Erika az MTI által idézett írásában arra emlékeztet, hogy Zoran Zivkovics szerb miniszterelnök nemrégiben kijelentette: jogi akadálya nincs annak, hogy a vajdasági magyarok megkapják a magyar állampolgárságot.
Míg Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök 2001 augusztusában azt mondta, hogy csak kérni kell a kettős állampolgárságot, s napirendre tűzik a kérdést, Medgyessy Péter jelenlegi kormányfő minapi interjújában már arra hívta fel a figyelmet, hogy az állampolgárság nem a nemzethez, hanem az államhoz való tartozást jelenti, s csak az kaphat állampolgárságot, aki állandó magyarországi lakos. A kettős állampolgárság ügyét a magyar kormány nem szorgalmazza, azzal az indokkal, hogy ez a Kárpát-medence kiürülését okozná, és a határon kívüli magyarok szavazati joghoz jutva átrendeznék az anyaország politikai térképét. A lap szerzője egy felmérésre hivatkozva mondvacsinált kifogásnak minősíti azt, hogy a vajdasági magyarság döntő többsége átköltözne az anyaországba. A délvidéki magyarok számára a nemzethez való tartozás mellett a mozgásszabadság kielégítését jelentené a magyar útlevél.
Kabók rámutat arra, hogy Horvátország függetlenségének elnyerése után Zágráb első lépése volt a horvát állampolgárság felkínálása minden horvátnak, így a vajdasági horvátok – szemben a vajdasági magyarokkal – akadálymentesen utazhatnak az egész világon. A magyar kormány bátortalanságát jelzi, hogy igyekszik szőnyeg alá söpörni ezt a kérdést – idézi Kabók Erikát az MTI.
Meghökkentő ellentmondás – véli a szerző –, hogy miközben az EU felé tartva szabadságot, a világban való érvényesülés lehetőségét kínálja a magyar kormány az államhatárokon belül élő fiataloknak, addig a határon kívülieknek nemcsak azt üzeni, maradjanak otthon, hanem még azt is, hogy éljenek bezártságban, viseljék sorsukat.
A lap idézi internetes felmérésének eredményét, amely szerint a válaszadók nagy hányada úgy látja, hogy nem a szerbia-montenegrói kormány, hanem magyar politikai tényezők akadályozzák a kettős állampolgárság bevezetését.
A húsz legjobb film 2025-ből – 2. rész: egy csinos ügyvédnőt, egy öreg pilótát és pár vérszívó-gengsztert néztünk a legszívesebben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!