Vajdasági levél Medgyessy Péternek

Közös levéllel fordulnak a vajdasági magyar pártok Medgyessy Péter miniszterelnökhöz, s felkérik, hogy kezdeményezze a kettős állampolgárság és az azzal összefüggő kérdések alapos, szakszerű megvitatását. A levelet augusztus tizedikéig elküldik, addig egyeztetik a szöveget. Ebben állapodtak meg tegnap a vajdasági magyar pártok képviselői temeríni ülésükön, amelynek napirendjén csak a kettős állampolgárság kérdése szerepelt.

Sebestyén Imre
2003. 07. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kezdeményező Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) által kiadott közlemény szerint remélhetőleg csak kommunikációs zavar, hogy a Pál Sándor vezette Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége nem tett eleget Ágoston András meghívásának. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviseletében megjelenő Galambos László tudatta az ülés résztvevőivel, hogy pártja megvitatja a kettős állampolgárság elnyerése céljából kezdődött aláírásgyűjtést, és állást foglal az akcióval kapcsolatban. A Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom egyetért mind a kéréssel, mind az aláírásgyűjtéssel, amelyben aktívan részt kívánnak venni.
A Vajdaságban mindenesetre már az is kisebbfajta szenzációnak számít, hogy az egymást keményen bíráló pártok képviselőit a kettős állampolgárság kérdése egy asztalhoz ültette.
*
A szerb közvélemény egyébként csak mostanában értesült arról, hogy a vajdasági magyarok kettős állampolgárság megadását kérik az anyaországtól. Ágoston András a Beta belgrádi hírügynökségnek nyilatkozott erről a nem új keletű kezdeményezésről. Mint a VMDP elnöke kijelentette, „kérni fogjuk a magyar Országgyűlést, találjon megoldásokat, hogy az a vajdasági magyar, aki igényli, megkaphassa a magyar állampolgárságot”. A távirati iroda emlékeztetett, hogy Zoran Zsivkovics szerb kormányfő nemrégiben Szabadkán, Medgyessy Péter miniszterelnökkel való találkozóján kijelentette, hogy semmi kifogása sincs az ellen, hogy a vajdasági magyarok megszerezhessék a magyar állampolgárságot is. A Beta azonban azt is ismerteti, hogy a jelenlegi hatályos magyar törvények szerint az állampolgárság megszerzésének feltétele az igénylő állandó magyarországi tartózkodása.
A szerb közvélemény nem reagált elutasítóan a kezdeményezésre. Errefelé ugyanis a kettős állampolgárság elfogadott megoldásnak számít. A szerbeknek ugyancsak szükségük van erre az intézményre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.