Életveszélyes sérüléssel szállították kórházba azt a 20 éves fiatalt, akit a budapesti 1-es villamos vezetője váltóvassal vágott fejbe – tájékoztatta lapunkat Horváczy Emese, a BRFK sajtóügyeletese. Elmondta: a fiatalember feltehetőleg késsel támadt a vezetőre, aki válaszul leütötte.
Életveszélyt okozó testi sértés alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség az 54 éves F. Gyula Dezső villamosvezető ellen. Az eddigi adatok szerint reggel kilenc óra előtt a XIII. kerület, Lehel út és Róbert Károly körút kereszteződésében a gyanúsított megállt az 1-es villamossal, leszállt és átállította a váltót. Ekkor egy három főből álló csoport – két fiú és egy lány – odalépett hozzá, s hangos szitkozódásba kezdtek. A fiatalok valószínűleg le akartak szállni a villamosról, de a balesetveszély miatt a jármű vezetője ezt nem engedte meg. Később, amikor egyikük feltehetőleg késsel rátámadt, F. Gyula Dezső a váltóvassal támadója fejére ütött.
A húszéves fiú életveszélyes koponyasérülést szenvedett, így a rendőrség még nem tudta kihallgatni. Társai eltűntek a helyszínről. A rendőrség vizsgálja azt a lehetőséget is, hogy a sérülttel szemben indítható-e közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, vagy más bűncselekmény miatt eljárás.
Magyar György ügyvéd szerint, ha fennáll az életveszélyes fenyegetés ténye, akkor akár jogos is lehet az önvédelem. A támadás mértékénél azonban csak bizonyos esetekben lehet nagyobb a védekezés mértéke – véli az ügyvéd. Hozzátette: ezt a megtámadott az adott pillanatban mérlegelheti, s ha úgy látja, hogy az élete közvetlen veszélyben van, akkor túllépheti. A bíróság dönti majd el, hogy nem bünteti, esetleg büntetését korlátlanul enyhíti, vagy elítéli a védekezőt. Attól függően, hogy arányban állt-e a védekezése a támadással – mondta el Magyar György.
Fékezett drágulás – így alakult az élelmiszerek ára 2025-ben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!