Két hónapos távollét után, vasárnap érkezik haza minden idők legsikeresebb magyar Himalája-mászó csoportja, a Gasherbrum-expedíció. Az alpinisták délelőtt 10 órakor érkeznek meg Ferihegy II-re, az érdeklődők itt köszönthetik a sporttörténelmet írt csapatot – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Marcsa Barbara, a vállalkozás sajtóügyeiért felelős Arany-Média Hírügynökség (AMH) munkatársa. A szokatlanul nagy számú, 13 fős expedíció kilenc tagja – Erőss Zsolt, Nedeczky Júlia, Klein Dávid, Mécs László, Ugyan Anita, Ács Zoltán, Csollány Katalin, Vörös László, Csíkos József – sikerrel járt, és felkapaszkodott a 8035 méter magas Gasherbrum II-re, hárman pedig közvetlenül a csúcs alól fordultak vissza. Az expedíció eredményességét az is jelzi, hogy új női magassági rekord született. A vállalkozás különlegessége ugyanis az volt, hogy a férfi résztvevők mellett négy nő is rekordmászásra készült. Magyar hölgyek még nem jártak 8000 méter felett. Az eddigi női magassági csúcs 7800 méter volt, amelyet most Csollány, Ugyan és Nedeczky megdöntött, a Gasherbrum II ormáról körbetekintve.
A magyar alpinisták csapata a legeredményesebbek közé tartozik – nyilatkozta hazaérkezése előtt az AMH-nak Kollár Lajos, az expedíció vezetője. Leszögezte: végre bebizonyosodott, hogy ilyen nagy létszámú csapattal és hölgyekkel is lehet sikereket elérni.
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!