Egybehangzóan azt állította a balatonőszödi kormányüdülő három korábbi alkalmazottja a Magyar Nemzetnek a helyszínen: a balatonőszödi villa eladása után még éveken át a kormányüdülő takarító személyzete takarította a lakosztályokat a vendégek érkezése előtt. A listát a kormányüdülő 2-es kapujánál adták le, ez a Pósa utcai bejárat, ahol porta- és biztonsági személyzet működik. A telek rendben tartását, a fűnyírást, a szerelési munkálatokat a kormányüdülő alkalmazottai végezték.
Stefcsik András, aki a kormányüdülő műszaki igazgatója volt több mint tíz évig, nem kívánt nyilatkozni az ügyről. A faluban egyébként arról hallottunk: az ingatlan a balatoni kormánybiztosság hivatala lett volna, ha azt Gyurcsány Ferenc sportminiszter cége nem szerzi meg. Úgy tudjuk, az önkormányzat tudatta is vételi szándékát az illetékesekkel, ennek ellenére mégis magántulajdon lett a villa.
Ingatlanszakértők szerint a villa legalább 150 millió forintot ér, tekintve, hogy törvényesen rendelkezik saját Balaton-parttal. Tegnap a kertben öt-hat vendég múlatta az időt. Kérdésünkre, hogy kinek a vendégei, csak anynyit mondtak: hagyjuk. Megkerestük a kormányüdülő igazgatóját, Szigeti Istvánt, aki érdemben nem adott választ kérdéseinkre, arra hivatkozva, hogy Gyurcsány cégének hivatalos szerződései a Miniszterelnöki Hivatalban lelhetők fel.
Napi sudoku















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!