Ellentmondásos jelentések láttak napvilágot a tegnapi robbantásos terrorcselekmény áldozatainak számáról, a brit Reuters tizenöt, míg a francia AFP tizenhét halottról tud. A detonáció reggel következett be Nadi Ali járásban, a tartományi fővárostól, Laskargáhtól nyugatra. Az áldozatoknak legalább a fele gyermek volt. Az akciót egyelőre senki sem vállalta magára, a tartományi biztonsági főnök a francia hírügynökségnek adott telefoninterjúban azonban azt közölte, hogy a merényletet vélhetően az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi terroristahálózat tagjai követték el. Információja szerint a szervezet további pokolgépes merényletekre készül. A tartományi kormányfő a Reutersnek viszont úgy nyilatkozott, hogy a robbanószerkezetet tálib harcosok helyezhették el a járműben.
Egy nappal a robbantást megelőzően az afgán kormánycsapatok az ország Pakisztánnal határos térségében tálib és al-Kaida-fegyveresek támadását vertek vissza, miközben tizenhármat megöltek közülük. Az ötvenfős afgán egység megfutamodásra kényszerítette a támadókat. A lövöldözésben két afgán rendőr is életét vesztette. Két tálibszimpatizáns egyetemi hallgató is életét vesztette tegnap Kabulban, miután felrobbant egy maguk készítette pokolgép.
Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!