Az ellenzék szerint szánalmas színjáték

Munkatársainktól
2003. 08. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szánalmas kommunikációs színjáték, hogy az 53. heti nyugdíj elfogadása kapcsán először megijeszti, majd magát ünnepelteti a kormány, hiszen törvényi kötelessége, hogy ezt ne januárban, hanem novemberben megadják a nyugdíjasoknak – közölte Halász Miklós (Fidesz). A képviselő hozzátette: hasonló a helyzet a nyugdíjak inflációnak megfelelő korrekciójával is, amelyre szintén törvény kötelezi a kabinetet, és amíg ezt nem teljesítik, a kormány használja a nyugdíjasok pénzét. Az előcsatlakozási előkészületekről szólva végre elismerte a kormány, hogy a gazdaság rossz állapotban van – jegyezte meg a politikus, aki szerint a gazdaság jelenlegi állapota miatt a kabinet kijelentésével ellentétben 2004 nem az építés, hanem a leépítés éve lesz Magyarországon.
Az MSZP–SZDSZ-kormány fedezet nélküli költekezése eltérítette a nemzetgazdaságot a fenntartható növekedési pályáról, súlyos makrogazdasági problémákat idézett elő – áll az MDF elnökségének nyilatkozatában. A kormány 2004. évi költségvetési koncepciója gazdaságpolitikai értelemben véve üres, nem segíti a kialakult helyzet megváltoztatását. A koncepció éves szinten átlagosan mintegy 60–80 ezer forinttal növeli polgárainak adóterheit, növeli az államháztartás kiadásait, gyengíti a vállalkozások versenyképességét, nem segíti felkészülésüket az uniós versenyhelyzetre. Leszögezik, az MDF adóemelést nem támogat, sem az szja, sem az áfa, sem a gazdaság más területén.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.