Bankokon múlik a termelők sorsa

Nagy Ottó
2003. 08. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden bizonnyal az aszályt ténylegesen elszenvedő gazdálkodók tudnák a legpontosabban megmondani, hogy mennyi állami támogatásra van szükségük, nemcsak a talpon maradáshoz, hanem a következő év újrakezdéséhez. Legalábbis ez szűrhető le az agrár-érdekképviseletek aszállyal kapcsolatos reagálásaiból. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) már korábban is azon az állásponton volt, hogy a kárt szenvedett gazdálkodóknak tényleges kiesésük felét fizesse meg az állam, a másik felét majd kigazdálkodják ők.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége főtitkára, Horváth Gábor a Népszabadságnak elmondta, hogy az idei kár nagyságrendekkel nagyobb az előző években mért kieséseknél.
Németh Imre agrárminiszter tegnap a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában ismét ismertette az idei terméseredményeket és az aszály miatt melléjük rendelt összegeket. Elmondta, hogy tízmilliárd forintot fizetnek ki közvetlen aszálykártérítésként és ötvenmilliárd forintnyi kedvezményes hitelt biztosítanak a kárvallottaknak. Ellenzéki képviselők ezzel szemben folyamatosan hangoztatják, hogy csak ötmilliárdos a közvetlen kártérítés, hisz az összeg maradékát az agrártárcának kell kigazdálkodnia.
Az érdek-képviseleti vezetők szerint a matematikai huzavonánál sokkal fontosabb az a tény, hogy nem mindegyik károsult juthat hozzá a támogatáshoz. Egyrészt, mert a termelési bázis, amelyhez a kiesését viszonyítják, nagyon alacsony, másrészt, mert a bankok döntenek arról, hogy mely termelőknek folyósítják a kedvezményes hitelt.
*
Az aszálygondok hosszú távú megoldásához a jelenleginél lényegesen több állami támogatásra volna szükség, mert a vízkijuttatás költségének négyötöde jelenleg a gazdákra hárul – jelentette ki Fehér Ferenc, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének főtitkára.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.