Befektetők a holdudvarból

2003. 08. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség eddigi vizsgálatai alapján a PSZÁF elnökének két hónappal ezelőtti brutális megverése hátterében – a korábbi kormánypárti politikusi nyilatkozatokkal ellentétben – mégis a Pannonplast-ügy áll. Mint arról korábban beszámoltunk, a Pannonplast Rt. törvénysértő részvényfelvásárlását határozatban elmarasztalt, szankcionált befolyást célzó ügyletsorban a Mészáros János és Kerék Csaba nevével fémjelezett Britton-csoporthoz kapcsolható First Capital Invest LLC, a nemzetbiztonsági múlttal rendelkező libériai tiszteletbeli konzul, Nagy Károly cége, az Autó-Danubia Kft., a Medgyessy Péter barátjának, Alexandru Mudurának a cége, a szolnoki Ramexa Rt., az MSZP elnöke, Kovács László barátnője, Endrényi Éva által jegyzett Pál és Cápa Kft., a Baucont Rt., a Betonút Szolgáltató és Építő Rt., valamint két magánszemély, a TriGránit Rt.-ből ismert Nyúl Sándor és Bleuer István, a Népszavát korábban tulajdonló Esma Kft. résztulajdonosa vettek részt.
E cégek és magánszemélyek azután a több mint egymilliárd forintért összevásárolt 22,56 százalékos Pannonplast-pakettet a Mészáros János és Kerék Csaba által jegyzett Britton Kft.-nek, illetve a tápiószecsői Juhász Bertalan családi cégének, a Pevdi Kft.-nek adták el komoly árfolyamnyereséggel, amelyek azután megszerezték a műanyagipari vállalat irányítási jogát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.