A közalkalmazottaknak ötszázalékos illetményemelés, a köztisztviselőknek pedig a most júliusi illetményemelésből adódó áthúzódó hatás jelenti a jövő évi béremelést – közölte lapunk kérdésére a PM sajtóosztálya. – A közalkalmazottakra vonatkozó, az inflációt éppen követő javaslat elfogadhatatlan, hiszen már csak a tervezett adójogszabály-változások is jelentős reálbércsökkenést eredményeznek – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Szabó Endre. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke kérdésünkre hangsúlyozta: nemhogy a reálkereset-csökkenést, de még Medgyessy Péter azon bejelentését sem tudják elfogadni, hogy a közszférában jövőre csak a bérek reálértékének megőrzése jöhet szóba. Idén ugyanis csak a tavaly szeptemberi, átlagosan ötvenszázalékos emelés áthúzódó hatása jelentett béremelkedést a közalkalmazottaknak. Szabó Endre kijelentette, hogy még ha a legcsekélyebb mértékben is, de ragaszkodnak a reálbérek növeléséhez.
Fehér József „megdöbbenésének” adott hangot a pénzügyi tárca köztisztviselőkre vonatkozó elképzelésével kapcsolatban. – A javaslat teljes mértékben elfogadhatatlan – jelentette ki a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára. A Magyar Nemzetnek hangsúlyozta: a kormánnyal tavaly decemberben folytatott tárgyalásokon megállapodtak abban, hogy az Orbán-kormány által 2001-ben módosított köztisztviselői törvény alapján most júliustól hatályos béremelés áthúzódó hatása nem számít bele a jövő évi béremelésbe. A kormány ugyanis idén befagyasztotta a köztisztviselői illetményalapot, így a júliusi emelés januárig visszamenőleg jelent összesen hétszázalékos béremelkedést. Fehér József kijelentette, hogy ragaszkodnak a köztisztviselői illetményalap jövő évi emeléséhez. Mint arról már beszámoltunk: az egyes önkormányzatoknál, munkaügyi központoknál alkalmazott köztisztviselők júliustól esedékes béremelése akár két hónapot is csúszhat, mivel a településeknek gondot okozhat azok kifizetése.
Ali Baba mégsem távozott?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!