Életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújthatják azt a 38 éves biztonsági őrt, aki – feltehetőleg szerelmi csalódás miatt – pénteken túszul ejtett egy fiatal nőt Győr belvárosában, majd súlyosan megsebesítette a megyei rendőrfőkapitány helyettesét. Információink szerint a győri támadó előzetes letartóztatásáról várhatóan ma határoz az illetékes bíróság.
Feltehetőleg szerelmi csalódás áll a pénteki győri túszdráma hátterében, amelyben a győri rendőrfőkapitány helyettese is súlyosan megsérült – adta hírül az MTI. A hírügynökség szerint a késsel és flóbertpisztollyal felfegyverkezett 38 éves biztonsági őr azért támadott meg és ejtett túszul egy fiatal nőt a város sétálóutcájában, mert az visszautasította közeledését. A Legfőbb Ügyészségen ezt az információt nem kívánták megerősíteni.
Mint arról beszámoltunk, a péntek délutáni túszdráma a városközpont egyik üzletében történt. A büntetlen előéletű, nőtlen férfi egy kilenc milliméteres pisztolyt követelt a rendőrségtől, és azzal fenyegetőzött, hogy kivégzi áldozatát, ha nem teljesítik kérését. A rendőrök meggyőzéssel próbálták őt jobb belátásra bírni, eredménytelenül. Végül sikerült kiszabadítani a nőt a kezei közül, és földre teperni a támadót, de a dulakodás közben Préts Sándor, a megyei rendőrfőkapitány helyettese súlyosan megsérült.
Az ezredes egy nyolc centiméteres mellközépi szúrást kapott, amely azonban mellüreget nem ért. Mivel nem lépett fel szövődmény, a rendőrtisztet kiengedték a kórházból. Préts Sándor szombaton már sajtótájékoztatót tartott, amelyen részletesen beszélt az akció körülményeiről. Elmondása szerint az elkövetőnek pillanatnyi elmezavara lehetett, és folyton azt ismételgette, hogy lőjék őt agyon.
A túszdráma körülményeit a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vizsgálja. A Legfőbb Ügyészség sajtóosztályán lapunknak elmondták: az őrizetbe vett túszejtő ellen hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, valamint terrorcselekmény bűntettének alapos gyanúja miatt indítottak eljárást, amelyért – a büntető törvénykönyvben szereplő legsúlyosabb szankcióként – akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.
Kiderült, lesz-e fehér karácsony + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!