Ha most vasárnap lennének a választások, a megkérdezettek 29 százaléka a Fideszre, míg 28 százaléka az MSZP-re szavazna – derül ki a Gallup Intézet július 7. és 16. között készült közvélemény-kutatási adataiból. A szocialisták népszerűsége a januárihoz képest kilenc ponttal csökkent, a Fidesz- szimpatizánsok aránya három százalékponttal lett kevesebb. Tizenkét százalékkal nőtt az év elejéhez képest a bizonytalanok együttes aránya, amely most 34 százalék. Az SZDSZ, az MDF, a MIÉP és a Centrum párt egyaránt 2-2 százaléknyi szavazatra számíthatna, a Munkáspárt egyszázalékos támogatottsággal rendelkezik.
A valamilyen pártot választók körében a Fidesz két százalékponttal (45 százalék) vezet az MSZP előtt. Ebben a mérési körben az SZDSZ, az MDF és a Centrum párt támogatóinak aránya három százalék, a MIÉP-é két, a Munkáspárté egy százalékot tesz ki. Többségben vannak azok (53 százalék), akik szerint a dolgok összességében rossz irányba mennek az országban. A lakosság csaknem kétharmada (63 százalék) szerint rossz a gazdasági helyzet. Csökken a kormány iránti bizalom is, de a többség továbbra is elégedett a miniszterelnök munkájával. Relatív többségben vannak viszont azok, akik szerint a kormány rossz irányban változtatta meg az előző viszonyokat (44 százalék). Emlékezetes: a Medián és a Szonda Ipsos a közelmúltban az MSZP előnyéről számolt be.
A PSG mindenkit meglepett, történelmi ajánlat készül















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!