Ismét tejválság fenyeget

Úgy látszik, hiába hozott újabb intézkedéseket a tejválság rendezése érdekében a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM), az ötszázalékos, mindenkire kötelező termeléskorlátozás és az ágazattal közösen „összedobott” 5,2 milliárd forint csak ideig-óráig oldja meg a gondokat.

Nagy Ottó
2003. 08. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sirman Ferenc, a Tej Terméktanács (TT) ügyvezető igazgatója elmondta, a termeléskorlátozás hatása még nem érzékelhető, viszont a piaci egyensúly fenntartásához szeptembertől havi harmincmillió literrel, húsz százalékkal kellene visszafogni a tejtermelést.
Az 5,2 milliárd forint százmillió liter tej kezelésére elegendő, az a TT számításai szerint azonban csak augusztus végéig, szeptember elejéig tart ki. Miután a termeléscsökkentést éves szinten kell végrehajtani, legkésőbb szeptemberben ismét visszatérhet az áldatlan májusi állapot. Sirman Ferenc szerint a termelők többsége utólag elfogadta a korlátozó rendeletet, amelyet a minisztérium a terméktanács tiltakozásának dacára jelentetett meg. Az intézkedés legnagyobb baja a fűnyíróelv, mert mérlegelés nélkül „végigvágja” a magas színvonalon termelőket, így nagyban rontja az ágazat versenyképességét – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.