Részközgyűlést tartott tegnap a városi közgyűlés Fidesz-frakciója Szegeden, mert a polgármester nem hívta össze erre a napra az általuk kezdeményezett rendkívüli ülést. Dobó László, a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője elmondta, a tanácskozás elodázása jogszabályt sért. Elmondta: a párt július végén kezdeményezte a rendkívüli közgyűlés összehívását, s a polgármester legkésőbb augusztus 15-ig köteles lett volna eleget tenni kérésüknek. Botka László (MSZP) polgármester augusztus 22-re hívta össze a közgyűlést, arra a napra, amely a rendes ülésnek is dátuma. Dobó emlékeztetett rá: a többi között szorgalmazták a távhőszolgáltatásról szóló helyi rendelet felülvizsgálatát, hivatkozva az energiaárak emelésére, és javasolták a preferált szervezetekről szóló határozat módosítását, kifogásolva, hogy a Szegedi Tudományegyetem nem tartozik ebbe a körbe.
A városháza közleménye szerint az ellenzéki frakció javaslatai nem felelnek meg a követelményeknek, azok „komoly tárgyalásra alkalmatlanok”, ezért utasították el a kezdeményezést. A jegyző kézjegyét viselő, szintén a sajtónak szánt anyag pedig leszögezte: jogszerű a rendkívüli testületi ülés augusztus 22-re való összehívása. Azon a napon így két ülést tart a testület.
Jobboldali részközgyűlés Szegeden
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!